Infostart.hu
eur:
385.31
usd:
331.96
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Peter Pellegrini szlovák elnök (b) cseh partnere, Petr Pavel társaságában a prágai várban tartott fogadási ünnepségen 2024. június 26-án. Beiktatása óta Pellegrininek ez az első hivatalos külföldi utazása.
Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Testvérnép a cseh és a szlovák, a kormányok között még sincs béke

„El kell telnie még egy kis időnek a kormányközi tárgyalások újraindításához” – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák államfő, miután Prágában fogadta őt Petr Pavel cseh köztársasági elnök. Egyetértettek abban, hogy az eltérő vélemények egyes konkrét ügyekben nem ronthatják magát a cseh–szlovák viszonyt.

Peter Pellegrini új szlovák köztársasági elnök első hivatalos külföldi látogatása a hagyományoknak megfelelően a szomszédos Csehországba vezetett. A szlovák államfőt Petr Pavel cseh államfő fogadta a Hradzsinban, a találkozás egyik sarkalatos pontja pedig a két ország kormányának megromlott viszonya volt. Petr Fiala kormánya ugyanis márciusban visszamondta a Fico-kormánnyal tervezett együttes kormányülést. A cseh miniszterelnök ezt azzal indokolta, hogy a pozsonyi kormánynak alapvetően eltér az álláspontja azt illetően, hogy ki felelős az Ukrajnát ért orosz agresszióért.

Peter Pellegrini és Petr Pavel azonban reményét fejezte ki, hogy egy kis idő eltelte után sor kerül a kormányközi tárgyalások újraindítására. A cseh elnök szerint a megbeszélés során kiderült, hogy a vitatott kérdésekben sincsenek akkora eltérések a nézeteik között. Megállapodtak abban, hogy közvetlen összeköttetés lesz köztük, és az együttműködés új formáit is bevezetnék.

Pellegrini egyetért abban Pavellel, hogy bizonyos politikai nézetek és eltérő vélemények egyes konkrét ügyekben nem ronthatják magát a cseh–szlovák viszonyt. Szerinte Pavel Ukrajnával kapcsolatos nézetei nagyon pragmatikusak, józanok és tükrözik a valóságot. A szlovák államfő azt is megjegyezte, hogy Szlovákia növelte lőszergyártási kapacitásait, és ezzel hozzájárul a lőszerszállítással kapcsolatos cseh kezdeményezés sikeréhez. „Szlovákia megnövelte a megfelelő kaliberű lőszerek gyártását” – mondta Pellegrini, hozzátéve, hogy az Ukrajnának szánt cseh muníciószállítmány egy része szlovákiai üzemekből fog kikerülni.

Azt is hangsúlyozta, teljesen természetes, hogy első hivatalos útja Csehországba vezet. „Ez egy nagyon világos jelzés, hogy a szlovák és cseh kapcsolatok a lehető legmagasabb szintűek, a környékünkön nincs másik két olyan nép, amely testvérnemzetnek tartja magát” – mondta a szlovák államfő. Cseh kollégája szerint az elnöki találkozó lehetőséget nyújtott a kapcsolatok újradefiniálására. Petr Pavel új együttműködési formákat javasolt Pellegrininek, például közösen vennének részt a visegrádi négyek, a bukaresti kilencek rendezvényein, vagy a NATO csúcstalálkozóin, illetve különféle kulturális és sportrendezvényeken.

A szlovák államfő a cseh fővárosból egyenesen Brüsszelbe utazott, ahol azt szeretné az unió vezetőinek tudtára adni, hogy Szlovákia mélyen beágyazódott az EU-ba és a NATO-ba, ez így is marad, és sem a kormány, sem az államfő nem fog változtatni ezen az irányvonalon. „Az egyetlen, amit mindig hozzáfűzünk ehhez, az az, hogy több évtizedes tagság után nem lehetünk passzív tagok, amely elfogadja a döntéseket, hanem részt is vesz azok kialakításában” – magyarázta a szlovák köztársasági elnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×