Infostart.hu
eur:
363.18
usd:
322.72
bux:
144535.96
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Robert Fico/Facebook

Kormányváltást vetít előre az eredménytelen népszavazás Robert Fico szerint

Teljesen ellentétesen ítéli meg a kormányoldal és az ellenzék Szlovákiában a referendum eredményét. A magyar Szövetség úgy reagált: a választók kinyilvánították, hogy elutasítják a referendummal való visszaélést és politikai kampánycélokra való felhasználását.

Az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett az alkotmány módosításáról Szlovákiában szombaton tartott népszavazás. Az 1993 óta önálló ország történetének kilencedik népszavazását Robert Fico pártja, a Smer kezdeményezte más ellenzéki pártokkal. A kormányoldal szerint az eredmény Fico csődje, a korábbi háromszoros miniszterelnök viszont úgy véli, a népszavazás eredménye kormányváltást vetít előre.

Szlovákiában a Központi Választási Bizottság vasárnap megerősítette, hogy érvénytelen az alkotmánymódosításról szóló szombati népszavazás. A részvételi arány 27,25 százalékos volt, az érvényességhez 50 százalékot meghaladó részvételre lett volna szükség. A Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint a népszavazáson érvényes voksot leadó választók több mint 97 százaléka igennel válaszolt a referendum egyetlen kérdésére, vagyis az alkotmány módosítása mellett szavazott. A népszavazás során arról nyilváníthattak véleményt a választók,

akarják-e az alaptörvény módosítását annak érdekében, hogy a jövőben a parlament megbízatási időszaka egy népszavazással vagy a törvényhozás határozatával is lerövidíthető legyen.

Szlovákia történetének kilencedik népszavazását Robert Fico korábbi miniszterelnök pártja, az ellenzéki Smer kezdeményezte más ellenzéki pártokkal. Fico vasárnap délelőtt megtartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a referendum megmutatta pártja erejét. Hozzátette, hogy a Smer a népszavazás eredményéért is vállalja a teljes felelősséget. Mint mondta, a szavazóurnáknál megjelent közel 1,2 millió szavazó legnagyobb része a Smer támogatója lehet. „Ha a következő parlamenti választáson ennyi választó nem Igor Matovičékra szavaz, akkor garantált, hogy változás lesz. A népszavazás eredménye kormányváltást vetít előre” – jelentette ki Robert Fico, aki egyúttal bírálta a három legfőbb közjogi méltóságot, amiért nem vettek részt a referendumon.

A kormánypártok teljesen máshogy értékelték a szavazást. Igor Matovič exkormányfő mozgalma, az OĽaNO szerint a népszavazás eredménye világosan igazolja, hogy Szlovákiában nincs igény a választási ciklus lerövidítésére.

„Van rá remény, hogy a Smer gyűlölködő, az országot felforgató és szétlopó politikája nem lesz sikeres a közeljövőben”

– közölte a mozgalom. Veronika Remišová megbízott miniszterelnök-helyettes, a másik koalíciós párt, a Za ľudí elnöke pedig úgy fogalmazott, az érvénytelen népszavazás Robert Fico és Peter Pellegrini megalázó veresége. Remišová szerint az esetleges előrehozott választás főleg a populistáknak és a tolvajoknak adna lehetőséget, viszont az országnak nyugalomra, bátorságra és észszerű megoldásokra van szüksége.

A magyar politikai érdekeket jelenleg a parlamenten kívül képviselő Szövetség a népszavazás sikertelenségére úgy reagált: a választók kinyilvánították, hogy elutasítják a referendummal való visszaélést és politikai kampánycélokra való felhasználását. A párt rámutatott, hogy az előrehozott választás kihirdetését csakis a parlamenti képviselők tudják megoldani, ezért a szükséges alkotmánymódosítás mihamarabbi elfogadására szólítja fel őket.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

A Böszörményi út átfogó felújításának tervezése során a korábbi verzió helyett várhatóan az úgynevezett koppenhágai modell alapján alakítaná ki az új kerékpárutat az önkormányzat, miután a helyi képviselő-testület jóváhagyta az erre vonatkozó módosító javaslatot. A döntés célja, hogy a kerékpárosok maximális védelmet kapjanak a gépjárműforgalomtól és a balesetveszélyes villamossínektől, miközben az utca parkolókapacitása sem csökken. A tervet mégis rengeteg kritika övezi, a helyi lakosok siratják a parkolókat és még több zöldet követelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×