Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
324.07
bux:
144166.67
2026. október 15. csütörtök Teréz
Roman Mikulec szlovák belügyminiszter
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Privatizált menekültválság-kezelés - Nekiestek a pozsonyi kormánynak

Szlovákiában az ellenzék folyamatos kritikával illeti Roman Mikulec belügyminisztert a menekültválság kezelése miatt. A bírálók szerint az ukrán menekültek fogadására már sokkal hamarabb fel kellett volna készülni. Az ellenzéken kívül a koalíciós pártok képviselői is megkérdőjelezték a belügyminiszter azon döntését, mely szerint versenypályázat kiírása nélkül, több millió euró értékű megbízatást hagyott jóvá egy magáncégnek.

Az ellenzéki Smer alelnöke, Juraj Blanár az ukrajnai konfliktus kapcsán bírálja a kormányt, amiért az nem tett jelentősebb intézkedéseket a menekültek megsegítésére. Szerinte a kabinet nagyon ráérősen állt a menekültválság kezeléséhez. Azt a magáncéget, amelyet a belügy erre a célra kiválasztott, klientelizmussal gyanúsítja.

„Ez a cég – amely egészen véletlenül az OĽaNO párt kampányában a hangosítással foglalkozott – hirtelen a legjobbá lépett elő, anélkül, hogy mások ajánlataival összevetették volna” – vélekedett az ellenzéki politikus.

A szlovák állam a menekültválság menedzselésére 2,5 millió euró értékű szerződést kötött egy besztercebányai székhelyű vállalattal, amely a 2020-as parlamenti választás kampánya alatt aktívan bekapcsolódott a későbbi győztes OĽaNO párt jelöltjeinek támogatásába. Az okokat, amelyek miatt a belügyminisztérium a szerződés aláírása mellett döntött, a bírálat kereszttüzében álló belügyminiszter így indokolta:

„A válságkezelési részleg 190 alkalmazottal működik. Ilyen menekültszámok mellett erre nem elég a belügyminisztérium kapacitása”

– jegyezte meg Roman Mikulec, hozzátéve, hogy ebben a nehéz helyzetben nincs idő a háromhónapos versenypályázatra.

Az ellenzéken kívül a koalíciós pártok képviselői is megkérdőjelezték a belügyminiszter döntését. Világos és transzparens magyarázatot várnak el tőle. Boris Kollár házelnök, a Sme rodina párt elnöke ugyan elutasította a gyanúsítgatásokat, de hozzáfűzte, hogy saját pártján belül ők sem elégedettek a belügyminiszter munkájával.

„Mikulec úrnak saját magát kell megvédenie, és ha erre nem képes, akkor ebből le kell vonnia a következtetéseket, elsősorban saját személyét illetően. Úgy gondolom, nem sikerült megbirkóznia a válságkezeléssel” – nyilatkozta a szlovák parlament elnöke.

A szlovák-ukrán határ menti településeken segédkező önkéntesek és szervezetek is kritikával illették a szlovák állami szerveket, amiért nem biztosították a menekültekről való gondoskodást. Az összefogásnak köszönhetően a háború kitörése utáni első napokban sikerült ugyan megbirkózni a több tízezer bajba jutott személy ellátásával, az önkéntesek erőforrásai azonban kimerültek, s úgy érezték, az állam cserben hagyta őket. A belügyminiszter viszont hangsúlyozta, hogy az állam ura a helyzetnek, s továbbra is a kompetens szervek irányítják a válságkezelést.

Hétfőn közben

nagy kapacitású segítőközpont nyílt Pozsonyban

az ukrajnai menekültek megsegítésére. Az állami, a nonprofit és a magánszektorral együttműködve hozta létre a központot a főváros egy egykori buszpályaudvar helyiségeiben. A központ éjjel-nappal nyitva lesz, és mindenben segíti a menekülteket. Szükség esetén naponta akár 2500 embert is ki tudnak szolgálni. Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere úgy tájékoztatott, hogy eddig 12 ezer ember kapott ideiglenes menedékjogot a szlovák fővárosban. „Ma már az ukrán a második leggyakoribb nyelv városunkban” – tette hozzá a főpolgármester.

Címlapról ajánljuk
Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Hiába közölte Washington, hogy a félidős választásokig nem terveznek csapást mérni Iránra, Teherán taktikát váltott és egyre több hajót támad meg a Hormuzi-szorosban. Legutóbb egy újabb konténerhajót süllyesztettek el. Az olajszállítás ismét drámaian visszaesett. Nevük elhallgatását kérő hivatalnokok nyilatkoztak a fordulatról.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Lecsapott a szezon első pusztító hurrikánja, amely rögtön az internetet is letarolta

Lecsapott a szezon első pusztító hurrikánja, amely rögtön az internetet is letarolta

Rendhagyó időzítéssel csapott le a múlt hét folyamán az Atlanti-óceán térségének idei első hurrikánja, az Isaias, hiszen harminc éve nem fordult elő, hogy a szeptember hurrikánok nélkül teljen el. A 3-as kategóriájúvá erősödő, 193 kilométer/órás széllel érkező vihar miatt Alabamában evakuálást rendeltek el, Floridában pedig mintegy 5 ezer nemzeti gárdistát mozgósítottak. A hurrikánnak hat halálos áldozata van, közel 670 ezer háztartás maradt áram nélkül, a Mexikói-öbölben pedig leállt az olajkitermelés több mint kétharmada. A vihar a Google keresőjében is nyomot hagyott, bár az érdeklődés messze elmaradt például a 2022-es Ian hurrikán irántitól.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×