Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
326.04
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
two young businessmen shaking hands
Nyitókép: Peshkova/Getty Images

Minden akadály elhárult az egységes szlovákiai magyar párt megalakulása elől

Szombaton a Híd, vasárnap pedig az MKP kongresszusa is elfogadta a Szövetségbe való belépést, egy héttel korábban pedig az Összefogás mozgalom tette meg ugyanezt.

A közös politikai szubjektum létrehozásáról szóló nyilatkozatot tavaly augusztusban írták alá Révkomáromban.

Több mint egy évig tartó próbálkozás és újra kiújuló egymás közti viták után végre mindhárom szlovákiai magyar politikai párt, a Magyar Közösség Pártja, a Híd és az Összefogás kongresszusa is eldöntötte, hogy

közösen folytatják tovább a szlovákiai magyarok politikai érdekképviseletét.

Elsőként az Összefogás közgyűlése mondott igent a Szövetség nevű új pártban való folytatásra még szeptember 11-én, majd egy héttel később a Híd, ill. az MKP kongresszusán is megszületett a döntés.

Sólymos László, a Híd elnöke – aki koronavírus-fertőzés miatt személyesen nem tudott részt venni pártja Tardoskedden megtartott közgyűlésén – pozitívan értékelte a közgyűlés küldöttjeinek döntését. „Hosszadalmas tárgyalássorozatot tudunk magunk mögött, s örülök, hogy a küldöttek döntő többsége úgy látja, hogy azokat az értékeket, amelyeket 12 évvel ezelőtt, a Híd megalakulásakor megfogalmaztunk, ebben az új közös pártban vigyük tovább” – mondta a szombaton megtartott közgyűlés után Sólymos.

Egy nappal később a Magyar Közösség Pártja is eldöntötte, hogy része lesz a szlovákiai magyarokat képviselő közös pártnak. A Rimaszombatban megtartott kongresszus után Forró Krisztián, az MKP elnöke úgy fogalmazott, „annak ellenére, hogy nagyon sok kísérlet volt az elmúlt időszakban a párt elgáncsolására, a párt mégis a legerősebb formáció maradt, ennek köszönhetően a Szövetségben az MKP által vallott elvek tovább fognak élni.

„Fontos, hogy az ideológiák fölé tudjunk emelkedni, és elsősorban a választót, a polgárt, az embert tartsuk szem előtt,

az ő problémáira találjunk megoldást, és azoknak a régióknak a problémáira, ahol élünk. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a magyarságot fogjuk képviselni, hanem a régióban élő többi nemzetiséget is” – jegyezte meg Forró Krisztián.

Az új párt belső erőviszonyait tekintve az MKP a Szövetség kongresszusában és más döntéshozó szerveiben 50 százalékos képviselettel rendelkezik majd. A Szövetség létrehozóinak megegyezése alapján az új párt elnökét az MKP adja, erre a tisztre a párt kongresszusa Forró Krisztiánt jelölte. A Szövetség Országos Tanácsának elnökét a Híd delegálja, az Összefogás pedig egy alelnököt ad majd. A három párt elnökei e hét folyamán írják alá az egybeolvadást megerősítő dokumentumokat, az egyesülés folyamata pedig október 2-án a Szövetség alakuló kongresszusával zárul le, ezt a tervek szerint Révkomáromban tartják.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×