Infostart.hu
eur:
364.78
usd:
325.8
bux:
144568.92
2026. november 3. kedd Győző
Az ügy iratai a bazini bíróság tárgyalótermében 2019. december 19-én, amikor megkezdődik a Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és élettársa, Martina Kusnírová meggyilkolásának ügyében indított per tárgyalása.
Nyitókép: MTI/EPA/Jakub Gavlák

Elkezdődött a Kuciak-gyilkosság főtárgyalása

Hétfő délelőtt elkezdődött a szlovák oknyomozó újságíró, Ján Kuciak és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében folytatott főtárgyalás. Az egyik vádlott több vádpontban is bűnösnek vallotta magát. A Bazini Specializált Büntetőbíróságra a vádlottak mellett több mint száz újságíró érkezett a világ minden tájáról, hogy figyelemmel kísérjék Szlovákia újkori történelmének legnagyobb érdeklődésre számot tevő igazságügyi perét.

A hétfőn kezdődött főtárgyalásra közel két évvel a kettős gyilkosság elkövetése után került sor. Ján Kuciakot és menyasszonyát, Martina Kušnírovát 2018. február 21-én lőtték le saját családi házukban, a Galánta melletti Nagymácsédon.

A tárgyalás elején a bírónő felajánlotta a négy vádlottnak a vádalku lehetőségét, azzal azonban egyikük sem kívánt élni.

Ezt követően az ügyész felolvasta a vádat, amely szerint Ján Kuciak tényfeltáró újságírónak azért kellett meghalnia, mert munkássága során Marián Kočner nagyvállalkozó gazdasági csalásait tárta fel. A vád szerint Kočner volt a megbízó, a Révkomáromban élő Alena Zsuzsová felkérésére pedig Andruskó Zoltán közvetítette a gyilkosság megrendelését a gútai Szabó Tamásnak és Miroslav Marčeknek. Cserébe Andruskónak azt ígérték, hogy elengedik 20 ezer eurós tartozását, és további 50 ezer eurót kap.

Az ügyész után a vádlottak jogi képviselői kaptak szót. Zsuzsová védelme szerint érthetetlen, hogy a sajtó több nyomozási fázist is előre ismert. A védelem szerint nincs olyan bizonyíték, amely egyértelművé tenné, hogy Zsuzsová a Kuciak-gyilkosság megrendelője. Alena Zsuzsová ellen vallott korábban Andruskó Zoltán, aki vádalkut kötött az ügyésszel, és már megkezdte 15 éves börtönbüntetését. A vádlottak jogi képviselői szerint Andruskó Zsuzsová ellen tett vallomása azonban nem megbízható.

Ezt követően a sértettek képviselői kaptak szót. A Kuciak-család, valamint Zlatica Kušnírová, Martina Kušnírová édesanyja 1 millió eurós kártérítést követel, valamint a temetések költségeinek megtérítését.

Alena Zsuzsová továbbra is tagadta bűnösségét, Szabó Tamás nem kívánt nyilatkozni, Marián Kočner pedig kijelentette: a gyilkosság ügyében nem bűnös, azonban bűnösnek vallotta magát illegális fegyverkezés vádjában. Miroslav Marček ugyanakkor bűnösnek vallotta magát a Kuciak-gyilkosság mellett tiltott fegyverkezés vádjában is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×