Infostart.hu
eur:
362.13
usd:
316.83
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
EU-zászlót lobogtat egy uniópárti tüntető a londoni parlamentnél 2019. szeptember 9-én. Boris Johnson konzervatív brit miniszterelnök kitart azon álláspontja mellett, miszerint a brit EU-tagság mindenképpen megszűnik október 31-én, akár sikerül újratárgyalni a hivatali elődje, Theresa May által az Európai Unióval 2018. novemberben elért, a londoni alsóház által azonban háromszor is elvetett megállapodást, akár nem. A kormányfő leszögezte, hogy semmilyen körülmények között nem kezdeményezi az Európai Uniónál a kilépés elhalasztását.
Nyitókép: MTI/AP/Kirsty Wigglesworth

Brexit - Ezeket lépheti az időprésbe került Boris Johnson

Vajon mit húz elő a tarsolyából a brit kormányfő azután, hogy újabb pofont kapott a parlamenttől? A kormányfő ismét azt mondta, nem kéri a brexit elhalasztását, holott törvény kötelezi erre, hacsak nem tud az Európai Unióval és a brit képviselőkkel is elfogadtatni egy kilépési alkut.

Kilép-e Nagy-Britannia október végén az Európai Unióból és ha igen, hogyan? A népszavazást követő három évig tartó huzavona után még mindig nem világos, hogy mi történik, pedig most már az elődjénél eltökéltebb Boris Johnson a miniszterelnök.

Azt követően, hogy lépése nyomán kedd estétől több, mint egy hónapra felfüggesztették a parlamentet és a törvényhozók ismét nemet mondtak előrehozott választási javaslatára, mindenki azt találgatja, mit lép majd a miniszterelnök.

Elemzők szerint öt választási lehetősége van az október végi brexithatáridő előtt:

  1. Alkut köt az EU-val és azt elfogadtatja a parlamenttel, aminek nyomán megvalósul a szabályozott kilépés.
  2. Megszegi a szavát és mégsem lépteti ki az országot az Európai Unióból október 31-én.
  3. Valamilyen módon megkerüli a törvényt és átnyomja a kemény brexitet.
  4. Lemond és egy másik kormányfőre bízza a határidő kitolását.
  5. Előrehozott választásokat ír ki.

A brit kormányfő még mindig azt ismételgeti, hogy október közepére meg lehet egyezni az EU-val.

“Van módja egyezményt kötni velük, de kemény munka lesz. Fel kell készülnünk, hogy megállapodás nélkül távozunk” – mondta.

Politikai elemzők szerint Johnson elődje, Theresa May háromszor elvetett egyezményének kissé módosított változatát akarja jóváhagyatni.

“Megpróbálja átnyomni a házon a kilépési egyezmény módosított változatát. Meghajlik, hogy alkut köthessen” – mondta egy brexitpárti forrás.

A westminsteri politika megfigyelői azt is találgatják, hogy mivel rukkol elő Dominic Cummings főtanácsadó, akit ellenségei szélsőséges brexit-pártinak és kegyetlen stratégának tartanak. Ő vezényelte le 2016-ban a kilépéspárti kampányt.

Nemrég botrányt okozott, amikor hatáskörét túllépve

elbocsájtotta és rendőrrel vitette ki a kormányrezidenciáról a brit pénzügyminiszter egyik fiatal tanácsadóját.

John Major volt miniszterelnök “politikai anarchistának” nevezte és azt mondta, addig kell eltávolítani, amíg Johnson kabinetfőnökeként nem okoz még nagyobb kárt.

Cummings erre a “Bízz a népben” szlogennel válaszolt, ami sokak szerint annak jele, hogy Johnson kormányfő a parlamenttel szembemenve kampányol majd az esetleges előrehozott választások előtt.

A JPMorgan bank elemzése szerint a korábban említett forgatókönyvekből a kormányfő lemondása a legvalószínűbb és ez az október végi EU-csúcs után következhet be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

A kormány vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok korlátozhassák a dohányboltok éjszakai nyitva tartását – értesült a 24.hu. Józsefváros polgármestere, Pikó András az InfoRádióban arról beszélt, tudomása van az önkormányzatnak arról, hogy bizonyos dohányboltokban drogterjesztés és prostitúció szervezés zajlik, ezért kell korlátozni valamennyi trafik éjjeli nyitva tartását.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Mérgesedik a magyar-ukrán viszony, Dobropillja végveszélybe került - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Mérgesedik a magyar-ukrán viszony, Dobropillja végveszélybe került - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Több diplomáciai csörte is zajlott Ukrajna és Magyarország közt az elmúlt napokban, főleg a Kárpáti Nyolcak nevű társulás és a Naftogaz üzemanyag-tárolója miatt. A két ország vezetői nyilvános platformon szócsatáznak. Közben folytatódnak a harcok Donyeckben: Dobropillja orosz bekerítés szélén áll, ezt a várost használták hídfőállásnak az ukrán erők a pokrovszki harcokban. Tegnap felszólította Donald Trump elnök Putyint arra, hogy fejezze be a háborút. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×