Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
325.79
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Pozsony, 2018. március 16.Robert Fico szlovák miniszterelnök lemondását ünneplik tüntetők, akik Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és élettársa, Martina Kusnirová meggyilkolásának alapos kivizsgálását követelik Pozsonyban 2018. március 16-án. A felirat jelentése: mindannyian Janért. (MTI/EPA/Christian Bruna)
Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Soros-pénzt is elfogadna a pozsonyi oknyomozó központ

Pozsonyban megalakult a Ján Kuciak Oknyomozó Központ, amely a szlovákiai és külföldi oknyomozó újságírók közös platformjaként fog működni. A központ célja, hogy nemzetközi zsurnalisztikai programok keretében korrupciót feltáró munkát végezzen. A működéshez szükséges anyagi eszközöket felajánlásokból, illetve támogatásokból akarják biztosítani. Soros György támogatását is szívesen fogadnák.

A tavaly februárban meggyilkolt oknyomozó újságíró nevét viselő központ alapvetően olyan szlovákiai oknyomozó csoportot alkot, amely a lehetőségek szerint együttműködik a hasonló szerepet vállaló külföldi kollégákkal, más hazai újságírókkal és médiumokkal is – olvasható a központ sajtóközleményében. A polgári társulást különböző sajtóorgánumokhoz tartozó szlovákiai újságírók hozták létre.

A névválasztás sem véletlen. Pavla Holcová, a cseh központ oknyomozó újságírója, Ján Kuciak kollégája korábban többször kérdezte Kuciakot, nem alapítana-e egy Csehországban már működő tényfeltáró újságíró csoportosuláshoz hasonlót Szlovákiában is. „Kuciak akkor azt mondta, igen, nagyon szeretné, de még nem merne ilyenbe kezdeni” – mondta Holcová.

A Ján Kuciak Oknyomozó Központ igazgatótanácsának elnöke és a projekt szerkesztője Soltész Árpád egykori tényfeltáró újságíró lett. Azt mondta, benne vannak már az Organized Crime And Corruption Reporting Project hálózatban. „A szervezet négy kontinensen több mint harminc ilyen projektet egyesít, velük is együtt fogunk működni. Tudjuk, hogy ha az újságírók összedolgoznak és információt cserélnek, akkor sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudnak nyomozni” – fogalmazott Soltész Árpád.

Hozzátette, a működéshez szükséges anyagi eszközöket felajánlásokból, illetve támogatásokból akarják előteremteni. „Nagyon örülnék, ha Soros György is hozzájárulna, mert mi tényleg csak ilyen pénzekből fogunk élni. Előírt, hogy kitől lehet pénzt elfogadni, Nagy korporációktól nem, kétes egyénektől például nem, de Sorost mi nem tartjuk kétes egyénnek. Ha hajlandó hozzájárulni, akkor mi nagyon szívesen elfogadjuk, egyelőre nem jelentkezett” – árulta el a központ igazgatótanácsának elnöke.

A központ saját tevékenységének eredményeit a honlapján fogja nyilvánosságra hozni. Ezek ingyenesen hozzáférhetőek és szabadon terjeszthetők lesznek. Tudatták, készek együttműködni minden etikai és szakmai normát betartó szerkesztőséggel és újságíróval.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Mit csinál a dollár a választás napján?

Mit csinál a dollár a választás napján?

Minimális mértékben gyengül a forint az euróval szemben, amely 365 forint közelében, a napi sáv felső részén jár, míg a dollárral szemben lényegében stagnál a magyar deviza, 326 körüli árfolyam mellett. A befektetők az amerikai félidős választások kimenetelét és az amerikai–iráni megállapodás esélyeit mérlegelik; a zöldhasú végül a vártnál jóval erősebb JOLTS-jelentés után fordult pluszba, miután a nyitott álláshelyek száma 7,523 millióra ugrott. A figyelem a hét további részében a pénteki amerikai foglalkoztatottsági adatokra irányulhat, amelyek az elemzők szerint a Fed kamatpályája szempontjából is meghatározók lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×