Infostart.hu
eur:
364
usd:
325.3
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: facebook.com/pg/ralph.brinkhaus

Az új frakcióvezető tovább gyengítheti Merkel helyzetét

Tovább gyengült Angela Merkel helyzete, ugyanis a két kereszténypárt, a CDU és a CSU képviselőcsoportja nem a kancellár és belügyminisztere részéről jelölt személyt választotta a két párt parlamenti frakcióvezetőjének, hanem az 50 esztendős Ralph Brinkhaus adóügyi szakértőt.

A tisztség eddigi betöltője, Volker Kauder 13 éven állt a kereszténypártok parlamenti frakciójának élén, és közismerten Angela Merkel belső tanácsadójának számított. Kaudert tavaly még 77 százalékos többséggel választották újra, de azóta a kancellár és az ő általa képviselt politikai irányvonalon is komoly csorba esett.

A berlini törvényhozás 237 kereszténypárti képviselője közül 112-en a frakció elnöki tisztséget immár 13 éven át betöltő Volker Kauderre szavaztak, míg 125-en ellenjelöltjét, Ralph Brinkhaust támogatták.Ezt a média köreiben már szabályos palotaforradalomnak neveztek, annál is inkább, mert a szavazás előtt a Kereszténydemokrata Unió élén álló Angela Merkel, valamint a kizárólag Bajorországban működő Kersztényszociális Uniót vezető Horst Seehofer belügyminiszter is, nyíltan Kauder mellett tette le a garast. Erre Brinkhaus kijelentette, hogy azért vállalja a jelöltséget, mert

új lendületet akar adni a kereszténypárti frakciónak, és nem azért, hogy a kancellár ellen fellépjen.

Az 50 éves vesztfáliai adóügyi szakértő 2009 óta tagja a berlini törvényhozásnak, és eddig nem sokat hallatott magáról, de a frakcióelnöki tisztségért indult küzdelembe már feltűnő lendülettel vetette be magát, annak ellenére, hogy pártjában ezért igen sokan megmosolyogták.

A sajtó kommentárjai viszont éppen ezt a lendületet emelik ki, rámutatva arra, hogy mind a kancelláron, mind pedig az eddigi frakcióvezetőn csaknem szemmel láthatóan erőt vett a politikai fáradtság, és

nem lehet kizárni, hogy a képességeit most látványosan is bizonyítani igyekvő Ralph Brinkhaus fogja mozgásba hozni a már jóideje főként személyi vitákkal elfoglalt berlini kormányt.

Két korábbi fellépése – Kauder Volkerrel ellentétben – arra vall, hogy nem kíván csupán a kancellár döntéseinek népszerűsítője lenni, Brinkhaus ugyanis a törvényhozás vitájában Merkellel szemben síkra szállt amellett, hogy korlátozzák az átlagosnál jóval magasabb fizetésű menedzserek adójának csökkentését szolgáló leírási lehetőségeket, áprilisban pedig még az ország határain kívül is hallatott magáról, ugyanis a francia elnök Európa jövőjével kapcsolatos terveire válaszolva jóval határozottabban képviselte Németország érdekeit, mint a kancellár. A két kereszténypárt, a CDU és a CSU új parlamenti frakcióvezetője ugyanis Emmanuel Macron véleményét bírálva osztotta a berlini törvényhozás számos képviselőjének álláspontját, amely szerint Angela Merkel túlságosan is engedékeny a Berlin és Párizs közti szoros együttműködés érdekében.

Brinkhaus a választás után a Facebookon közzétette üzenetben megköszönte a frakció támogatását, és jelezte, szorosan kíván együtt dolgozni a kancellárral.

Ralph Brinkhaus új tisztségének politikai súlyára jól rávilágít, hogy a kancellári hivatal elnyerése előtt Konrad Adenauer, Helmut Kohl, sőt Angela Merkel is pártjának parlamenti frakcióvezetője volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Két tankert támadtak meg a Hormuzi-szorosban – Tálas Péter szerint Irán stratégiája három elemből áll

Két tankert támadtak meg a Hormuzi-szorosban – Tálas Péter szerint Irán stratégiája három elemből áll

Két tankerhajót támadtak meg a közelmúltban a Hormuzi-szorosban, ahol több száz tengerjáró vesztegel jelenleg. Egy nap alatt csupán 5 tanker tudott átkelni a szoroson. Irán október 12-én bejelentette, hogy továbbra is vizsgálják az amerikai megállapodás részleteit. Tálas Péter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének vezetője nyilatkozott a témában az InfoRádióban.

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Amerikában is az eladók diktálnak

Amerikában is az eladók diktálnak

Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedik, kisebb mínuszban van viszont a Mol, miután Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy Oroszország végül amerikai befektetőknek értékesíti a szerb NIS olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az Egyesült Államokban is az eladók diktálnak, a vezető részvényindexek értéke kisebb csökkenést mutat a keddi kereskedés első felében. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×