eur:
394.26
usd:
370.42
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

"Amerika ismét bekeményít"

Ismét szankciókat vezet be az Egyesült Államok Irán ellen. Az okot egy iráni rakétateszt szolgáltatta, bár Donald Trump elnök már választási kampánya idején világossá tette, hogy mennyire elleni elődjének az Iszlám Köztársasággal kötött atom-alkuját.

Amerika ismét bekeményít – így jellemezték a hírügynökségeknek nyilatkozó források, hogy mire számíthat Irán Donald Trump új elnöktől.

A Reuters forrásai például azt mondták: új szankciókat vezetnek be Teherán ellen és ez annak a stratégiának a része, amellyel ismét vissza akarják szorítani a „destabilizálónak” tartott Iszlám Köztársaságot.

A szankciókat több tucat iráni szervezet vagy személy ellen akár péntektől bevezethetik – tették hozzá a források.

Trump ezeket az intézkedéseket is elnöki rendelet útján hozza majd meg, ami beiktatása óta szinte szokásává vált.

Indokként valószínűleg a terrorizmus támogatását és a tömegpusztító fegyvereket hozza majd - bár elődje, Barack Obama büszkén állította, hogy az általa is aláírt nukleáris alku nyomán került Irán jóval távolabb attól, hogy saját atomfegyvere legyen.

A Bush-kormányzat, Obama és Izrael ezt szankciókkal és az iráni nukleáris létesítményekre rászabadított, de a világ más részein is elterjedt Stuxnet számítógépes vírussal érte el.

Irán végül több nagyhatalommal közösen aláírta a nukleáris programját erősen korlátozó alkut, amiért cserébe évtizedes kereskedelmi szankciókat oldottak fel ellene.

Források azt mondták, hogy a Trump-féle szankciókat már egy ideje tervezték és azokra a vasárnapi iráni ballisztikus rakétateszt szolgáltat indokot. A Fehér Ház ugyanakkor nem vádolta meg Teheránt azzal, hogy megsértette volna az atomegyezményt.

A rakétatesztet követően, szerdán Michael Flynn amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó már „figyelmeztetésben részesítette” Iránt.

Az Iszlám Köztársaság legfőbb vallási vezetője, Hamenei ajatolla válasza az volt, hogy országa nem enged „egy tapasztalatlan” embertől származó, „haszontalan” fenyegetéseknek.

De vajon újabb csapást mérnek-e a Trump-féle szankciók Irán gazdaságára? Kommentátorok szerint nem, mert a korábbi szankció-könnyítést nem fordítják vissza. Emellett valószínűleg olyan szervezeteket büntetnek majd, amelyek nem rendelkeznek az Egyesült Államokban zárolható vagyonnal. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy Trump további szigorításokat is tervez Iránnal szemben és ebbe már a Kongresszust is bevonja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×