Infostart.hu
eur:
379.01
usd:
321.5
bux:
125691.54
2026. február 24. kedd Mátyás

Megtorpedózzák a migránsok szétterítését a franciák

A migránsok csoportos szétterítésével igyekszik felszámolni a francia kormány az ország, sőt az egész unió egyik szégyenfoltjának számító, az észak-franciaországi Calais mellett kialakult menekülttábort. A migránsok befogadására kiszemelt települések lakói azonban folyamatosan tiltakoznak a kormányzati tervek ellen.

Francois Hollande államfő néhány hete személyesen látogatta meg a migránsok által az elmúlt hónapokban valósággal megszállt Calais városát, és akkor azt ígérte, hogy a dzsungelnek nevezett menekülttábort hamarosan felszámolja.

A bejelentést követően a kormány akcióba lépett, ám az elképzelések szerint a nagy-britanniai életre áhítozó mintegy kilencezer személyt nem hazatoloncolják, hanem csoportosan szétosztják őket az ország erre a célra kijelölt háromszáz települése között.

A sajtóhíradások szerint a műveletet a kormányt megyei szinten képviselő prefektusoknak kell megszervezniük, lehetőleg minél nagyobb titoktartás mellett, de a tervek rendre kiderülnek, a kiszemelt városok vagy falvak lakói pedig folyamatosan tiltakoznak a betelepítések ellen.

A felfordulástól, sőt erőszaktól tartó lakók néhány napja egyszerre három településen is demonstrációkat szerveztek. A dél-franciaországi Allex nevű, kétezer lelkes falu lakói az ötven férőhelyesre tervezett menekültszállás ellen demonstráltak, a szintén dél-franciaországi Pierrefeu-du-Var-ban pedig azért vonultak az utcára az emberek, mert a kormány a település egykori pszichiátriájának az épületébe tervez novembertől elhelyezni hatvan Calais-ből érkező migránst.

A Párizs közeli Forges-les-Bains nevű, mintegy négyezer lelket számláló községben a lakók negyvennégy afgán állampolgárságú menekült betelepítése ellen tiltakoztak, és az ottani hangulatot jelzi, hogy a településen nemrég kialakított menekültközpontot szeptember végén ismeretlenek felgyújtották.

A helyzet eldurvulásának egyik magyarázata talán az, hogy a város polgármestere helyi népszavazást írt ki, melyen a lakosok 59 százaléka elutasította a menekültek befogadását, ám a döntést a szocialista kormány figyelmen kívül hagyta.

A következő hetekben további tiltakozó megmozdulásokra lehet számítani, hiszen több száz település érintett az ügyben. Amúgy egyelőre megválaszolatlan az a kérdés, hogy miképpen lehet majd helyben tartani a lakosság által nemkívánatosnak tartott, többnyire fiatal férfiakból álló migráns csoportokat, akiknek eredeti úti céljuk ráadásul nem Franciaország, hanem Nagy-Britannia volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Rakétaként lőttek ki a lakossági állampapírok

Rakétaként lőttek ki a lakossági állampapírok

Egy hét alatt 114 milliárd forintért vettek magyar lakossági állampapírokat a befektetők, nem számítva a statisztikában nem szereplő Babakötvény és Euró Magyar Állampapír értékesítését – derül ki az Államadósság Kezelő Központ adataiból. Ez igen nagy ugrás, 62%-os növekedés a megelőző héthez képest, egyúttal idei rekord. Az eredmények nem okozhatnak meglepetést, múlt héten előre jeleztük, hogy növekvő befektetési kedv várható. A jelek szerint továbbra is "mindent visznek" a fix kamatozású papírok, a változó kamatozású versenyzők pedig már alig kellenek valakinek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×