"Semmi okunk sincs arra, hogy az Egyesült Államok utánfutójává váljunk” - ez a mondat április 26-án hangzott el a francia külkereskedelmi államtitkár szájából egy rádióinterjúban, és ezzel azt igyekezett érzékeltetni, hogy mi a francia kormány álláspontja arról a tárgyalási folyamatról, amely az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezményt hivatott előkészíteni.

Matthias Fekl egyebek mellett azt nehezményezte, hogy az amerikaiak részéről nincs hajlandóság a kölcsönösségre, vagyis elvárják az uniótól, hogy szélesre tárja kapuit a tengerentúli cégek előtt, cserébe azonban alig nyújtanak valamit.

„Nem akarjuk mindenáron aláírni az egyezményt” – mondta a tárgyalásokon a francia stratégiáért felelős államtitkár, és a miheztartás végett hozzátette: tudatosítani kell, hogy súlyát tekintve az Európai Unió a világ első számú gazdasági közössége.

A francia közvélemény amúgy már a kezdetektől fogva erős gyanakvással figyelte az egyezménytervezet körüli titkolózást, és az annak kapcsán megjelent elemzések nagy része úgy vélte, valójában az amerikaiak hegemonikus törekvéséről van szó, mellyel „le akarják nyúlni” az uniós piacot. A téma kapcsán a Marianne című baloldali hetilap például már 2014-ben terjedelmes elemzést készített „Miképpen fognak felzabálni bennünket az amerikaiak?” címmel.

Ilyen volt tehát a leendő szabadkereskedelmi egyezményt övező politikai hangulat Franciaországban, amikor a Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet hétfőn nyilvánosságra hozta a tervezet egy részét, és ez magyarázza, hogy a politikai vezetés azonnal és meglepő keménységgel reagált. A már említett Matthias Fekl kedden úgy vélte, hogy a tárgyalások felfüggesztése tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek, ám a végső szót Francois Hollande államfő mondta ki.

A köztársasági elnök úgy fogalmazott, hogy Franciaország soha sem fogja elfogadni a mezőgazdaság vagy a kultúra működését szabályozó alapelvek feladását, ezért a dolgok jelenlegi állásánál nemet mondanak a szerződésre. De Hollande mást is üzent: szerinte szó sem lehet arról, hogy az unió megnyissa az európai állami piacokat az amerikai cégek előtt, miközben az európai társaságok előtt továbbra is megmaradnának a tengerentúli korlátozások.

Az amerikai nyomulás vagy a kölcsönösség hiánya persze csak a nézeteltérések egyik részét képezik, a franciák számára ugyanilyen komoly, tulajdonképpen filozófiai problémát jelent az a tény is, hogy a befektetők választott bíróságok előtt támadhatnák meg az európai kormányokat. Ez a lehetőség azt jelentené ugyanis, hogy azonos szintre helyeznék a multinacionális vállalatokat a nemzetállamokkal.