Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Csökkentené az egyenlőtlenségeket az új New York-i főpolgármester

New York lakói 1979 óta most választottak először maguknak demokrata főpolgármestert. Bill de Blasióra elsöprő többség szavazott, és a voksolók ezzel véleményt mondtak az eddigi városvezető, Michael Bloomberg munkájáról.

A különösen agresszív választási kampány után elásta a csatabárdot - legalábbis egy időre - New York két nagy politikai ellenfele, Michael Bloomberg leköszönő republikánus és Bill de Blasio megválasztott demokrata főpolgármester.

A riválisok az eredmény kihirdetése után ültek le beszélgetni, és úgy tűnt, Bloomberg nehezen viselte ellenfele jelenlétét - kezdetben csak karját mellén összefonva ült. Később azonban halkan beszélgetni kezdtek, az egy-egy percre a találkozóra beterelt riporterek szerint olyan halkan, hogy alig lehetett kivenni, miről volt szó.

De Blasio a szavazatok több, mint 73 százalékát söpörte be milliárdos ellenfele kevesebb, mint 25 százalékával szemben. Azzal kampányolt, hogy csökkenti majd az egyenlőtlenséget a szuper-gazdagok és a szegények között, de kérdés, hogyan tud majd konkrét politikát kovácsolni elképzeléseiből.

Azt máris közölte, hogy a változás nem jön hamar és 55 napba telik, amíg felállítja a metropoliszt vezető kormányzatot. 300 ezer ember főnöke lesz és 72 milliárd dolláros költségvetéssel gazdálkodhat majd.

De Blasio a demokraták liberális szárnyához tartozik, ami az amerikai politikai nyelvezetben nem a liberális gazdaságpolitika hívét, hanem baloldalit jelent.

Elemzők megjegyezték: a hagyományosan demokrata érzelmű New York-ban sokkal erősebbek a liberális eszmék, mint más amerikai városokban. Ugyanakkor a jómódú New York-iak nagy befolyással bírnak, ezért nem lesz könnyű számára a gazdagabbakat jobban megsarcoló adóreformot bevezetni.

A New Yorkkal szomszédos New Jersey államban, a folyó túloldalán közben újraválasztották a mérsékelt republikánus Chris Christie kormányzót, akinek jó a kapcsolata Obama elnökkel.

Virginiában a 2016-ban esetleg elnökjelöltként politizáló Hillary Clinton közeli szövetségese, Terry McAullife nyerte parányi többséggel a kormányzóválasztást. Virginia olyan "ingadozó állam", amely kulcsfontosságú lehet Hillary Clinton kampányában.

Colorado állam közben a marihuana-eladások megadóztatására szavazott, a Maine-állambeli Portland város pedig legalizálta a drogot. Colorado hat megyéje szimbolikusan kimondta az államtól való elszakadást. Seattle egyik negyedében 15 dollárra emelték az óránkénti minimálbért, miközben New Jerseyben csak 8 dollár 25 centre - tudósított a BBC.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismertette. Orbán Viktor szerint a hatalomgyakorlás érdekében most bűncselekményeket hajtanak végre, de ennek a jogállam általuk történő visszaállításakor majd komoly jelentősége lesz. Felsorolta, milyen feladatai vannak most a Fidesznek és mi kell szerinte ahhoz, hogy ismét erős nemzeti kormány állhasson az ország élén.

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×