Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Minél jobban támadják Sarkozyt, annál népszerűbb

Úgynevezett "fekete kabinet" működik a francia köztársasági elnöki hivatalban, melynek feladata az, hogy megakadályozza Nicolas Sarkozy visszatérését a politikába - állítja a Valeurs actuelles című jobboldali hetilap. A riport szerint, a volt államfőt többen a saját pártján belül is igyekeznek ellehetetleníteni.

A "fekete kabinet" alapvető feladata, hogy kiiktassa Nicolas Sarkozyt, illetve, hogy megszervezze azoknak az ügyeknek az időzítését, amelyek a volt államfő "imázsát befeketíthetik". Egyebek mellett ez olvasható abban a terjedelmes riportban, melyet a Valeurs Actuelles készített a szerintük Sarkozy ellen zajló politikai hajtóvadászatról. Az inkriminált testületet egy Éric Bio-Farina nevű ezredes irányítja, akit abból a Correze nevű megyéből helyeztek át a fővárosba, amelyet elnökké való megválasztásáig Francios Hollande irányított.

A lap szerint az ezredes idén áprilisban az elnöki hivatal informatikai osztályától olyan információkat akart kikérni, amelyek Sarkozy öt éves elnökségének úgynevezett "érzékeny", az igazságszolgáltatás előtt jó reménnyel "hasznosítható" ügyeire vonatkoztak volna. E kérés azonban kifejezetten szabályellenes volt, a fennálló eljárások szerint ugyanis a megválasztott államfő hatalomváltáskor egy megállapodást ír alá, melynek értelmében a működését megelőző öt év iratai teljes egészében az állami levéltárba kerülnek át, illetve, hogy e dokumentumokat csak azok készítői használhatják fel.

A Valeurs Actuelles szerint, miután az informatikai hivatal vezetője tartotta magát a fenti szabályhoz és nem adta ki a kért információkat az említett Éric Bio-Farina-nak, sőt, azokat kifejezetten zár alá helyezte, az érintettet azonnali hatállyal elmozdították tisztségéből, ezzel párhuzamosan pedig nyilván kiderült, hogy miről is szól valójában Éric Bio-Farina megbízatása.

A lap szerint a Sarkozy elleni összefogásból a média és a bírói kar jelentős része is kiveszi a részét. Az előbbi azzal, hogy folyamatosan, olykor gyűlölködve és hisztérikus módon támadja a volt államfőt, az utóbbi pedig oly módon, hogy mihelyt kitör valamilyen, a baloldalhoz tartozó politikai vezetőt érintő botrány, a figyelem elterelése érdekében azonnal eljárást indít valamely, közvetve vagy közvetlenül Nicolas Sarkozyhez vezető ügyben.

A jobboldali választók körében ma is rendkívül népszerű Sarkozy politikai visszatérését a baloldal mellett többen a saját pártján, a Népi Mozgalom Unióján belül is igyekeznek megakadályozni, állítja a Valeurs Actuelles. A lap szerint ez ügyben Francois Fillon volt miniszterelnök és Alain Juppé egykori külügyminiszter tekinthetők a legaktívabbaknak.

A volt államfő "levadászási" kísérlete egyelőre meglehetősen kontra-produktívnak bizonyul, úgy tűnik ugyanis, hogy minél jobban támadják, annál népszerűbbé válik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Mind a járókelők, mind a kerékpározók számára nehézséget okoz a Bem rakparton a Batthyány tér és a Lánchíd közötti kerékpársávon a közlekedés – hívta föl a figyelmet a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa az InfóRádióban. Kádár Mónika szerint már vannak tervek a probléma megoldására, azonban nem tudni pontosan, mikor lehetne ezeket megvalósítani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×