Megoldhatatlannak tűnő csapdában vergődik a szocialista többség a nyugdíjreform ügyében, azzal ugyanis, hogy a nyugdíjkorhatárnak a Sarkozy-érában végrehajtott fölemelését ideológiai okokból a végsőkig ellenezték, gyakorlatilag saját kezüket kötözték meg. Azzal mindenki egyetért Franciaországban, hogy egy újabb nyugdíjreform elkerülhetetlen, anélkül ugyanis 2020-tól a nyugdíjkassza gyakorlatilag finanszírozhatatlanná válik, a baloldali kormány ezért lázasan keresi a legkisebb politikai és presztízsveszteséggel járó alternatívákat.

A lehetőségek körét egy néhány napja elkészült jelentésben fogalmazta meg egy, a kormány által kifejezetten e célra felkért bizottság. Az egyik csapásirányt természetesen a nyugdíjra jogosító biztosítási idő meghosszabbítása képezi, ami konkrétan azt jelenti, hogy a francia munkavállalóknak a jövőben a jelenlegi 41,5 év helyett többet kellene dolgozniuk ahhoz, hogy teljes összegű nyugdíjban részesüljenek. A jelentés fokozatos emelést javasol, de az 1966-ban születetteknek például már 44 évig kellene járulékot fizetni. A jobboldali ellenzék a javaslatnak ezt a részét nemes egyszerűséggel képmutatásnak nevezi, szerintük ugyanis az egyet jelent a nyugdíjkorhatár felemelésével, amit a kormány semmiképpen sem akar kimondani.

A jelentés egy másik része közvetett nyugdíjcsökkentést vázol fel, igaz, a jelenleg hangoztatott tervek szerint ez csak a magasabb nyugdíjban részesülőket sújtaná. Esetükben a kormány megszüntetné azt a tíz százalékos adókedvezményt, amelyre "szakmai kiadások" címen jogosultak, emellett a jelenlegi 6,6 százalékról az aktívakéval megegyező, 7,5 százalékra emelné az úgynevezett általános társadalmi hozzájárulási adót, amely a tb-kassza finanszírozásának egy részére szolgál.

A juttatások értéke egy másik módon is csökkenhet: a jelentés készítői azt javasolják ugyanis, hogy 2014 és 2016 között a kormány ne emelje a nyugdíjakat az inflációnak megfelelő mértékben, ahogyan azt a törvény jelenleg előírja.

Egy másik javaslat a közalkalmazotti nyugdíjak számítási módszerén változtatna, amely ezentúl az utolsó három vagy tíz év keresetét venné alapul, ami nyilván alacsonyabb nyugdíjakat eredményezne, a jelenlegi eljárásban ugyanis a nyugdíj előtti hat hónap keresete számít. Ezt a pontot az elemzők robbanásveszélyesnek tartják, és a szélsőbalhoz közelálló CGT szakszervezet jelezte is, hogy egy ilyen téma felvetését "hadüzenetnek" tekintenék. Hasonló fogadtatásra számíthat a kormány abban az esetben is, ha a bizottság javaslatának megfelelően az úgynevezett különleges nyugdíjrendszerekhez akarna hozzányúlni. Ez utóbbiak a vasutasoknak és más állami óriásvállalatok dolgozóinak biztosítanak a többiekhez képest rendkívül előnyös nyugdíjba vonulási lehetőséget.

A munkaadókat viszont az háborította fel, hogy a jelentés a munkáltatói terhek további 0,3 százalékos emelését is elképzelhetően tartja. Ez ügyben a Gyáriparosok Szövetségének leköszönés előtt álló elnökasszonya arra figyelmeztetett, hogy a túlságosan magas adószint miatt a francia cégek már így is az "elvérzés" szélén állnak, és egy ilyen lépés csak tovább csökkentené versenyképességüket a nemzetközi környezetben.

Egyelőre nem tudni, hogy a kormány mely elemeket választja ki a jelentésből, az elemzők szerint azonban egy dolog biztos: az újkori Franciaország történetében most először történik meg, hogy a baloldal nyugdíjreformot hajt végre, ráadásul muszáj megtennie.