A hátán hosszanti fekete csíkot viselő magyar szöcskeegér létezéséről az ezredforduló előtt keveset lehetett tudni, annyi volt csak bizonyos, hogy élt Magyarországon egy különleges kisemlős, amely bár nevében egér, de csak távoli rokonságban áll a közönséges egerekkel – olvasható a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában.

A szöcskeegér viselkedésében és életmódjában is egészen egyedi, például az egerektől eltérően valódi téli álmot alszik, évente csak egyszer szaporodik és táplálékának jelentős részét képezik a rovarok. Ráadásul nagyon szelíd, kézben tartva nem harap, nem próbál elmenekülni.

A tájékoztató szerint az egykor sokfelé előforduló szöcskeegér élőhelyeinek megszűnése miatt az elmúlt 150 évben egyre ritkábbá vált, olyannyira, hogy az utolsó példányt 1936-ban fogták meg a kutatók. Hetven éven át senki nem találkozott egyetlen élő példánnyal sem, és akár kipusztultnak is hihették volna, ha nincsenek a baglyok, amelyek az egyben lenyelt zsákmány emészthetetlen (csont, szőr vagy toll) részeit kis köpetek formájában szétszórják pihenőhelyeik közelében.

A kutatók az ezekben lévő csontok elemzéséből állapították meg, hogy a szöcskeegér továbbra is tagja a magyar faunának, bár egyre kevesebb helyen – hívják fel a figyelmet a közleményben.

Mint írták, a rejtőzködésnek 2006-ban lett vége, amikor magyar kutatók a Borsodi-Mezőségben több éves próbálkozás után végre befogtak egy élő példányt.

A következő évtized kutatásai, genetikai és morfológiai vizsgálatai azt is igazolták, hogy a Magyarországon élő szöcskeegér teljesen különálló faj, nem azonos a keleti sztyeppéken elterjedt más rokon fajokkal. Ezzel az addig csíkos szöcskeegérnek nevezett emlősnek nemcsak a tudományos, hanem a magyar neve is megváltozott.

A fajnak jelenleg mindössze két aprócska állománya ismert a világon, egyik a már említett Borsodi-Mezőségben él, a másik egy Kolozsvár melletti élőhelyen. Mivel a két állomány alfaji szinten eltér egymástól, ezért az utóbbi az erdélyi szöcskeegér nevet kapta.

A Hermann Ottó Intézet munkatársai szerint a magyar kutatóknak és természetvédelmi szakembereknek meg kell ismerniük a hungarikumnak tekinthető magyar szöcskeegér, illetve a hozzá hasonló, csak Magyarországon megtalálható világritkaságok környezeti igényeit, azonosítaniuk kell a veszélyeztető tényezőket, ki kell dolgozniuk a fennmaradásukat szolgáló megőrzési terveket. "Ráadásul mindezt versenyt futva az idővel, hiszen ezen rendkívül ritka és értékes fajok közül nem egy már a kipusztulás szélére sodródott" – hangsúlyozták.

A Vadonleső Program Magyarország egyik legelső, úgynevezett közösségi adatgyűjtő programja, amely önkéntesek bevonásával, jelenleg 18 védett növény- és állatfaj elterjedési és veszélyeztetettségi adatait gyűjti 2009 óta.

A program gondozásában, az Év Emlőse kezdeményezés keretében már a 12. fajt vették górcső alá, amelynek kapcsán egész éves eseménysorozattal hívják fel a figyelmet a kiválasztott faj és környezete jellemzőire, fontosságára – tájékoztatott a Hermann Ottó Intézet.