Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.97
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Kotróhajó a Balaton nyugati medencéjében, a balatongyöröki part közelében 2020. július 23-án. A kotrásra a víz megnövekedett klorofill-A tartalma és a megjelent algamennyiség miatt van szükség. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság akkreditált laboratóriuma a múlt héten a határértéket jelentősen meghaladó klorofill-A szinteket mért a tó nyugati medencéjében, ennek alapján az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) harmadfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el és a mederkotrás előkészítésére utasította az érintett vízügyi igazgatóságokat.
Nyitókép: MTI/Varga György

Újabb hírek a Balaton algásodásáról

Már most a késő nyárra jellemző módon elszaporodtak az algák a Balaton nyugati medencéjében. A nyílt vízen nincs jelentős algatömeg, a kisebb, védett öblökben, nádasszegélyekben, csónakkikötőkben azonban már mérhető a mennyisége.

Somogyi Boglárka a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos munkatársa a veol.hu portálnak elmondta, hogy a víz felszínén egy-két centiméter mélyen van jelen az alga, amely feltűnő lzöldes, kékes, de ha pusztul, akkor már barnás színe miatt. A strandokon nem jellemző a zavaró látványt nyújtó algásodás.

Az algatömegek képesek mozogni, napszakonként vagy nagyobb szélben helyet változtatni. Az algásodással megjelenő cianobaktériumok esetenként toxinokat termelnek, ezek pedig

bőrirritációt okozhatnak érzékenyebb bőrűeknél.

Ha valaki iszik a vízből, annál az enyhe emésztőrendszeri problémát, hasmenést okozhat. Fontos azonban, hogy az algásodás nem feltétlenül jár együtt toxintermeléssel. Az alga a vízben szemmel jól látható, ha ilyet észlel valaki, inkább távolabb strandoljon a gyermekével – ajánlja az algológus.

A strandokon a víz minőségét, az esetleges algásodást folyamatosan ellenőrzi a hatóság

- hangsúlyozta a szakember.

Több bejelentést kaptunk, de nem a strandokról, hanem például hajókikötőkből, horgászhelyekről. Az algásodás csak a tó nyugati területén jellemző, ahogy ez tavaly is volt. Akkor valószínűleg zavarosabb volt a víz, emiatt a sötétben oxigénmentes körülmények alakultak ki, így az üledékből felszabadulhatott, a felszínre kerülhetett az abban régóta jelen lévő foszfor - mondta a szakember, aki szerint a következő hetek időjárása dönti el, hogy még több lesz-e az alga. Szélcsendes, meleg időben várhatóan elszaporodik.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×