Nem minden tudományos cáfolat rengeti meg a történelemszemléletünket, mert

bizonyos szempontból nincs nagy jelentősége, hogy II. Lajos 1526-ban nem a Csele patakba, hanem a Duna egyik mellékágába fulladt, Dugovics Titusz és Boldog Özséb pedig valószínűleg nem létezett,

Petőfi Sándor pedig 1848. március 15-én nem a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, hanem az egyetemeken szavalta el a Nemzeti dalt.

"Vannak olyan megdőlt ismeretek, amelyek kézikönyvekben, tankönyvekben tartják magukat, ilyen például a passzív ellenállás, vagyis hogy 1849-ben, a szabadságharc elbukása után a politizáló társadalom szinte egy emberként visszavonult, nem működött együtt az elnyomó hatalommal. Ennek olyan mozzanatait szokták elmondani, hogy például nem fizettek adót és nem vállaltak hivatalt.

Ezt Jókai Mór írta le Az új földesúr című regényében jóval később, így ez teljesen átment a köztudatba, mert valahol szép is,

de egy-két évtizede egy kutató utánajárt hogy kik voltak állásban egyik vagy másik vármegyében, és kiderült, hogy nem volt nagy fluktuáció a szabadságharccal összefüggésben" - mutatott rá az InfoRádióban Lőrinc László, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke.

A Tényleg?! elnevezésű, hamis történelmi mítoszokkal foglalkozó portál szerkesztője bevallotta, hogy a téves rész még egy általa szerkesztett, ezredfordulós történelemkönyvben is szerepelt, mert akkor még nem volt meg ez az ismeret.

Kérdés, hogy mit fogadunk el történelemnek - fordított egyet a szakértő.

"Nem csak a magyar történészekre igaz, hanem a klasszikus ókori történelemben is, a marathoni futás vagy Karthágó sóval való behintése kapcsán is:

valamit, valaki, valahol elejt, és annyira jól hangzik, hogy mindenki átveszi. Aztán jön valaki, akinek szöget üt a fejébe, hogy valóban így volt-e ez. Őket szokták minimum ünneprontással vádolni"

- tette hozzá.

Mint mondta, valaki azon háborgott, hogy megírták a II. világháborús magyar hadsereg kegyetlenkedéseit, és felháborítónak nevezte, hogy ezt még tanítják is az egyetemeken; "olyat, hogy magyar katonák kegyetlenkednek, nem szabad mondani". Lőrinc László szerint a legendák gyermekkorban, mesekönyvben rendben vannak, de középiskolában már nem megengedhető valótlanságokat állítani. "Nem lehet valótlanságokkal önbizalmat vagy nemzettudatot építeni" - tette hozzá.

Egy szó mint száz, évtizedekig is eltarthat, amíg a történettudomány új megállapításai, például, hogy a honfoglaló magyarok nem érintették Levédiát vándorlásuk során, bekerüljenek a tankönyvekbe és onnan a köztudatba.

"Fontos, hogy a középiskolásokat megtanítsuk a forráskritikára"

- tette hozzá Lőrinc László.

(A teljes, hosszabb interjút alább meghallgathatják.)