Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
327.41
bux:
144165.99
2026. október 14. szerda Helén
Mihail Vasziljevics Lomonoszov (1711-1765) és Galileo Galilei (1564-1642) tudósok szobrai a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épületének délnyugati sarkán, Budapest, 2016. február 22.
Nyitókép: MTI

Elege lett az MTA-nak, beszáll a versenybe

A Magyar Tudományos Akadémia támogatásával indult el a tudomany.hu nevű oldal. A portál célja, hogy bizonyítsa, a "Föld nem lapos", hogy hiteles információforrás legyen, és felvegye a versenyt az áltudományokkal és az ezekre alapozó állításokkal. Az InfoRádió Szigma - A holnap világa című magazinműsorában Fábián István, az oldal főszerkesztője nyilatkozott.

A Magyar Tudományos Akadémia hétfői közgyűlésén fogadta el a határozatot a honlap indításáról. Fábián István az InfoRádió kérdésére elmondta, hogy az áltudományt bár nehéz definiálni, de annak tartja, ha tudományosan megalapozatlan tényekre, állításokra hivatkozva,

olyan következtetéseket vonnak le, amelyek úgy hangoznak, mintha tudományosak lennének, de ezeknek semmi alapjuk nincsen.

Abszurd példával élve ide sorolta azt, ha valaki azt mondja: a Földön nem látszik a görbület, tehát lapos. Pedig pontosan tudjuk, hogy a tudományos tények nem ezt támasztják alá.

Az interneten ránk özönlő információhalmazban nagyon sok áltudományos nézet, vagy ezen alapuló termék van forgalomban, ezért elsősorban az MTA-nak, a tudósoknak, a kutatóknak a feladata, hogy felvegyék a harcot. Ez nagyon nehéz a tudomany.hu főszerkesztője szerint.

Az álhírek általában olyan témákban jelennek meg, amelyek az embereket nagyon érdeklik, például egészségügy, egészséges életmód, különböző csodaszerek.

Ráadásul az is gond, hogy ezeket egymás között is terjesztik az emberek, és persze vannak, akik ezen nyerészkedni akarnak, így eleve áltudományos híreket tartalmazó honlapokat indítanak, működtetnek.

A tudománynak az a legnagyobb gondja ezekkel az információkkal szemben, hogy jellegénél fogva csak valós tényeket tud közölni, ezek azonban nem mindig felelnek meg az emberek elvárásoknak, vágyakozásoknak.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az interneten elérhető információk 90 százaléka, de van, hogy nagyobb aránya egy-egy témakörben valamilyen megalapozatlan állításból indul ki, és nagyon kevés az a honlap, ahol valódi tudományos érvek alapján jelennek meg információk. Ezért is fontos egy olyan oldal, mint a tudomany.hu, ahol egy témában az adott szakterület elismert képviselői fogják ismertetni tudományos álláspontjukat számos forrásmunka és hivatkozás megadásával. Ahogy fogalmazott:

ezekre kell rászoktatni az olvasókat, így kiakulhat az egyensúly az "ál" és a valódi információ között.

Felelős szerkesztői köszöntőjében Fábián István, az MTA doktora azt írja, az áltudomány „táptalaja mindig a tudatlanság, hajtóereje pedig az anyagi érdekektől kezdve a világnézeti meggyőződésen keresztül a politikai irányultságig - amiknek a tudomány világában nincs keresnivalójuk - számos dolog lehet. Küldetéstudatos megszállottak,

kóklerek és csalók könnyű, de minden valós alapot nélkülöző megoldásokat kínálnak

például súlyos betegségek gyógyítására, környezetvédelmi problémák megoldására, ingyen energiatermelésre.”

A felelős szerkesztő várja az olvasók kérdéseit, felvetéseit, amelyeket összegyűjt, és amelyekre nyilvános válaszokat fognak adni az írások szerzői. Az első összeállítás a védőoltásokról, az oltásellenességről és az európai kanyarójárvány okairól szól, a tudomany.hu következő cikkének témája pedig a magyar őstörténet lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×