A regeneráció az agyvelőben azért fontos, mert nagyon széles spektrumot érint: vannak olyan betegek, akik agyi sérüléssel küzdenek, például infarktus miatt. Itt meg kell próbálni a súlyosan sérült agyi részt regenerálni, hogy a funkcióját újból el tudja látni. A másik kínzó probléma – főleg az öregedő társadalmunkban – a neurodegeneratív betegségek, ahol az életkor előrehaladtával az agyvelő idegsejtjei pusztulnak.
Ha meg tudnánk fejteni, hogy hogyan lehet arra terelgetni új idegsejteket, hogy a funkciókiesést valamennyire pótolni tudják,
az nagyon sok embert érintene.
Hogyan működik az agy regenerációja?
Erre sajnos az a válasz, hogy nagyon nehezen. Ha összehasonlítjuk más szövetekkel, akkor az agy regenerációs képessége rendkívül csekély. Az emberi agyvelőnél pedig még csekélyebb. Az ember agyában igazából csak két helyen van olyan terület – és ott is csak nagyon korai életkorban – ahol újonnan születő sejtek keletkeznek. Legalább ekkora az a probléma, hogy az újonnan született sejteket el kell juttatni oda, ahol szükség van rájuk. A migrációt valakinek irányítania kell.
Mire vonatkoztak az Önök kutatásai?
Egy olyan idegsejtcsoportot sikerült leírni a felnőtt agyvelőben, amelyek
az újonnan született sejtek vándorlását tudják irányítani.
Ez azért újszerű megfigyelés, mert eddig azt gondolták, hogy az idegszövetben lévő, inkább támasztó funkcióval bíró gliasejtek azok, amelyek a migrációt segíteni tudják.
Mi viszont egy olyan érett idegsejtcsoportot azonosítottunk, amelyben az idegsejtek képesek arra, hogy a környezetüktől ingereket vegyenek fel, azt össze tudják hangolni, és ennek megfelelően tudják az újonnan született sejtek a vándorlását biztosítani.
Rágcsálókban végeztük ezeket a kísérleteket, mivel – szemben az emberrel – a rágcsálókban a szaglórendszerben naponta tízezer számban születnek idegsejtek az agy egy bizonyos területén, az agykamra falában, de innen egy nagyon hosszú úton kell elvándorolniuk a szaglógumóba. Ez nagyon fontos egy rágcsálónak, mert ahhoz, hogy jól tudjon szagokat megkülönböztetni, folyamatosan építgetnie és módosítgatnia kell ezt az agyterületet.
Ezt azonosítottuk a rágcsálókban, és megmutattuk azt az idegsejtcsoportot, amely segíti ezt a vándorlást. Tisztáztuk, hogy pontosan hogyan segíti a szomszédnak a vándorlását, utána pedig emberi magzatokban is sikerült azonosítani ezt a sejtcsoport ugyanezen a helyen óriási számban. Annak azonban nem tudjuk, hogy mi lehet a szerepe, hogy
egészen idős emberek agyi mintájában
is meg tudtuk mutatni ezt a sejtpopulációt.
Mondhatjuk azt, hogy ez egyfajta útjelző rendszer?
Abszolút mondhatjuk, hiszen egy olyan idegsejtcsoportot találtunk, amiben a sejtek azért vannak ott, hogy megmutassák az újonnan született idegsejteknek, hogy merre kell menniük. Nagyon szellemesen működnek, mert a közeget, amelyben az újonnan született sejteknek előre kell küzdeniük magukat, nagyon finoman, helyspecifikusan elbontogatják.
Így segítik a regenerációt lehetővé tevő sejteknek az előrejutást.
A Semmelweis Egyetem Anatómia- Szövet- és Fejlődéstani Intézetében történt a kutatás, amit a Nemzeti Agykutatási Programban tudtunk megvalósítani. A vizsgálatokat a bécsi orvosi egyetemmel és a stockholmi Karolinska Intézettel együtt végeztük. Bécsből Harkány Tibor és Kovács G. Gábor professzorokat, Stockholmból pedig Tomas Hökfelt professzort kell megemlítenünk.
A felfedezésnek mi a gyakorlati haszna? Az, hogy tudjuk, hogy mire valók ezek a sejtek, vagy adott esetben befolyásolni, használni is tudjuk őket?
Az a megfigyelésünk, hogy ezeket a sejteket sérüléssel aktiválni tudjuk, arra utal, hogy talán megvan a lehetőség arra, hogy egy távolabbi lépésként
tudatosan befolyásolni, aktiválni tudjuk őket, és ezáltal az újonnan született sejteket a helyére juttathassuk.