Infostart.hu
eur:
385.89
usd:
331.56
bux:
120630.3
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Jeb Bush Berlinbe látogatott

Jeb Bush, akinek apja négy, bátyja pedig nyolc éven át volt az Egyesült Államok elnöke, európai körútjának első állomásán, Berlinben beszédet mondott a Keresztény Demokrata Unió gazdasági tanácsában, majd megbeszélést folytatott Angela Merkel kancellárral. Jeb Bushról úgy hírlik, hogy szeretne a jövő évi választáson a republikánus párt elnökjelöltje lenni.

Jeb Bush felszólalása a legnagyobb német kormánypárt gazdasági tanácsában úgy hangzott, mintha az amerikai elnökválasztási kampányra készült volna. Az Egyesült Államok 41. elnökének fia, valamint 43. elnökének öccse is a legmagasabb közhivatal megszerzését fontolgatja és jó lehetősége volt megtanulni, hogy aki egy világhatalom vezetésére készül, jól teszi, ha külpolitikai téren is nagy felkészültségről tesz tanúságot.

Jeb Bush berlini beszéde erről tanúskodott: síkraszállt az Egyesült Államok és az Európai Unió két között tervezett szabadkereskedelmi szerződés mielőbbi megkötése mellett. Kitért az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal németországi hírszerzésére is, amely erősen borzolja Berlinben a kedélyeket és már jó ideje árnyékot vet a kétoldalú kapcsolatokra.

Mint Jeb Bush fogalmazott erről nyíltan kell tárgyalni, habár nem hiszi, hogy Washingtonnak szükség lett volna bármilyen német cég titkainak kifürkészésére, mert az amerikai kormánynak nincsenek ipari vállalkozásai, amelyeknek tovább adhatta volna értesüléseit.

Vlagyimír Putyin orosz elnököt olyan gyakorlatias politikusnak nevezte, akinek nincsenek gátlásai. Mégis - folytatta Jeb Bush - az ukrán válságban a NATO-nak továbbra is nyomást kell gyakorolnia Moszkvára, azonban semmiképpen sem szabad Oroszországot nemzedékekre eltávolítani a Nyugattól.

Néhány nappal ezelőtt Chicagóban még -úgymond- védelmi célokra nyugati fegyverek szállítását sürgette Ukrajna számára, amit a berlini kormány határozottan ellenez. Jeb Bush weboldalán egy ideje ez olvasható: hamarosan jövök.

Ez a kijelentés aligha a Berlinben kezdődött és Varsó érintésével az észt fővárosba vezető körútjára vonatkozik, hanem bizonyára arra utal, hogy a republikánus párt nevében a jövő évi elnökválasztáson szeretne fellépni, hogy 2017 elején Washingtonban apja és bátyja nyomdokába léphessen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nemzeti Petíciót indít a kormány
Kormányinfó percről percre

Nemzeti Petíciót indít a kormány

A magyar állam jogsegéllyel is azok mellett áll, akik származásuk miatt jogsérelmet szenvednek el a Benes-dekrétumok miatt. Fontos információk érkeztek a Nemzeti Petícióról, a V4-ektől érkező támogatásról, a Mercosur-megállapodás következményeiről. Tartson velünk!

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Gulyás Gergely bejelentette: megjelent a lakossági energiatárolási pályázat - mutatjuk a részleteket!

Gulyás Gergely bejelentette: megjelent a lakossági energiatárolási pályázat - mutatjuk a részleteket!

Nemzeti petíciót indít a kormány az ukrajnai uniós támogatások kapcsán, februárban pedig két napra elosztva érkezik a 13. és a 14. havi nyugdíj első részlete – derült ki a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette az új, 100 milliárdos otthoni energiatárolási program részleteit, valamint a téli időjárási helyzetről szóló belügyminiszteri beszámolót is: bár a hideg miatt továbbra is érvényben van a vörös kód, az ország működése és az ellátás zavartalan.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×