Megtalálhatták az Ebola ellenszerét?
Libéria mintaadagokat kap abból az amerikai kísérleti stádiumban lévő szerből, amelyet ebolás betegek kezelésére fejlesztettek ki - jelentette be a nyugat-afrikai kormányzat az elmúlt éjszaka. A szérumot a WHO szakértője juttatja el rendeltetési helyére. Közben elhunyt az első európai fertőzött a madridi kórházban.
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n
Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Hol, mennyire látni? Szabó Olivér Norton csillagász figyelmeztet
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő
Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.
Temetési segély: így igényelhető temetési támogatás, ennyi az összege 2026-ban
Önkormányzati és munkáltatói lehetőségek is segíthetnek a temetés költségeinek enyhítésében 2026-ban. Konkrét példákkal mutatjuk meg, hogyan működhet a temetési támogatás.
Countdown begins as millions expected to watch once-in-a-generation solar eclipse
Eclipses are starting in parts of Iceland and Greenland, while most of the UK will soon see more than 90% of the Sun blocked out by the Moon.



