Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
316.24
bux:
149611.56
2026. augusztus 12. szerda Klára

Tudományos vélemény a Balaton vízminőségéről

A Balaton ökológiai állapota és vízminősége egyaránt kiváló - jelentette ki a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézetének hidrobotanikai osztályvezetője kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Présing Mátyás ugyanakkor kizárta a közvetlen összefüggést a halpusztulás és a Magyar Úszás Napját követő megbetegedések között. A halpusztulás okait még vizsgálják - tette hozzá.

A biológus elmondta, hogy legutóbb hétfőn, valamint két héttel korábban vettek vízmintát a Balatonból, és ökológiai szempontból mindkét alkalommal kifogástalannak bizonyult a víz.

Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy emberi egészséget veszélyeztető szennyezés nem juthatott a Balatonba - jegyezte meg.

Felidézte, hogy a népegészségügyi szolgálat a rendezvény előtt két nappal vett minta alapján versenyre alkalmasnak ítélte a vizet, ám ez alatt a két nap alatt is bármi történhetett. Ez ugyanis egy nagy partszakasz, ahol tömegek fordulnak meg és intenzív fürdőélet zajlik - hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor a népegészségügyi vizsgálat befejezéséig az okról csak találgatni lehet - fűzte hozzá.

Présing Mátyás végül hangsúlyozta: mindenkit arra bátorít, hogy nyugodtan fürödjön a Balatonban.

Korábban többen megbetegedtek miután szombaton részt vettek a Magyar Úszás Napja elnevezésű rendezvényen Balatonfüreden. Az olimpiai bajnok Risztov Évát és a verseny férfi győztesét, Gyurta Gergelyt is kórházba kellett vinni.

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) jelezte, hogy az Európai Úszó Szövetség (LEN) előírásainak, továbbá a sportág hazai szabályainak megfelelően az esemény megrendezése előtt kétszer megvizsgáltatta a víz minőségét.

"A Veszprém megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerves Kémiai, Toxikológiai és Laboratóriumi osztálya (korábban ÁNTSZ) által írásban megküldött mindkét vizsgálati eredmény szerint a víz minősége teljes mértékben alkalmas volt a verseny lebonyolítására" - áll a MÚSZ korábbi közleményében.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal több szakigazgatási szervezete is vizsgálja a fertőzéses megbetegedések okát.

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×