Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
315.53
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

H7N9-ellenes vakcinát fejlesztettek ki sanghaji kutatók

Kísérleti egereken hatásosnak bizonyult oltóanyagot fejlesztettek ki sanghaji kutatók a madárinfluenza H7N9-es altípusa ellen - adta hírül pénteken a Sanghaj Televízió.

A riport szerint a vakcinát a sanghaji közegészségügyi központ fertőző betegségek osztályának kutatócsoportja fejlesztette ki.

A szerrel beoltott és a vírusnak kitett harminc kísérleti egér közül egy sem fertőződött meg a madárinfluenza H7N9-es altípusával. A szérumot most további laboratóriumi vizsgálatokra küldik tovább, majd humán tesztelése következik.

A kutatók az oltószer kifejlesztésénél géntechnológiát alkalmaztak. Korábban európai kutatók már két, a madárinfluenza H7-es törzse elleni vakcinát is kifejlesztettek, ezek azonban a klinikai tesztek során nem bizonyultak hatásosnak, így ezek a szerek inaktívak.

A kínai tudósok a H7N9-es altípus elleni antitestek kifejlesztésén is dolgoznak, ez a már megfertőződöttek gyógyítását tenné lehetővé.

A kórokozót tavaly március elején mutatták ki először embereken. A vírus főleg a kelet-kínai tartományokban fertőz, tavaly márciusi felbukkanása óta országszerte 320 személy kapta el. A halálos áldozatok száma meghaladja az ötvenet.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×