eur:
389.24
usd:
361.93
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Új műtéttel visszaadható a látás

Jövő évtől Magyarországon is elérhető lesz az az új műtéti eljárás, amellyel a látóideghártya sérülése miatt megvakult emberek részlegesen visszanyerhetik a látásukat - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója.

A műtéti eljárás lényege, hogy a látóhártya mögé aktív implantátumot helyeznek, ami képes a fény érzékelésére, ezt átalakítja elektromos árammá, és átadja a látóhártya megmaradt sejtjeinek, ezek pedig továbbítják az agy felé - közölte az InfoRádióval Németh János professzor, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója. Kifejtette: az eljárás olyanokon tud segíteni, akiknek retinitis pigmentosa betegség miatt veszett el a látásuk, mert emiatt megszűnik annak a sejtrétegnek a működése, amely a fényérzékelésre szakosodott.

A beavatkozás részlegesen adja vissza a látást. A műtét hatására megismernek tárgyakat, megkülönböztetnek gyümölcsöket, el tudnak olvasni 10 centiméteres betűkből álló szavakat és az emberek magasságát is képesek megállapítani, ez pedig a közlekedésben is segítségükre van - hangsúlyozta a professzor.

A Szemészeti Klinika engedélyt kapott, hogy jövőre végezzenek ilyen műtétet, Németországban és az Egyesült Államokban pedig már túl vannak az első operációkon. Az eredmények eltérőek egyénenként - közölte Németh János.

Magyarországon 2-3 ezer embernek van retinitis pigmentosa betegsége, a klinikán azokat keresik, akik a közelmúltban vesztették el a látásukat. A műtét kezdetben ingyenes, mivel egy kutatás keretében zajlik - tette hozzá a professzor.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

Aréna
Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megindult a dollár, este is gyengül a forint

Megindult a dollár, este is gyengül a forint

Hétfő este az euróval egészen február óta nem látott szintre erősödött a forint. Ezt követően kedden nem látni nagyobb elmozdulásokat, az euróval szemben gyengülésben van a magyar fizetőeszköz. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×