eur:
392.8
usd:
367.97
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Nincs értelme alkoholba fojtani a bánatot

Hiába tartja azt a mondás, hogy alkoholba fojtják a bút, a tokiói egyetem kutatói kimutatták, hogy a szesz csak elnyújtja a bánatot.

Az italozással vigasztalódni próbálók zöme által már korábban is felfedezett igazságot a Macuki Norio farmakológus által vezetett tudóscsoport azzal magarázza, hogy az alkoholban lévő etanol nem a felejtést segíti, hanem ellenkezőleg, megőrzi az agyba jól bevésődött emlékeket.

A kutatók a kísérletre kiválasztott laboratóriumi patkányokat több napon át enyhe áramütéseknek tették ki, majd minden alkalommal visszahelyezték őket ketreceikbe. A rágcsálók így azonnal megrémültek, mihelyt kinyitották ketreceik ajtaját.

Ekkor egyeseknek ereibe alkoholt fecskendeztek, mások viszont csak fiziológiai oldatot kaptak. Ezután a tudósok tanulmányozták, miként reagálnak a két csoport patkányai.

Kiderült, hogy azoknál, amelyek alkoholt kaptak, a rettegés hosszabb ideig - átlag két hétig - tartott, mint a szeszmentesen tartott társaiknál.

"Ha ezeket az eredményeket az emberekre alkalmazzuk, akkor azt jelentik, hogy a rossz emlékek, amelyektől az italozással próbálnak megszabadulni, tovább élnek, mint másoknál, még ha az alkohol egy időre ad is némi eufóriát" - fejtette ki Macuki.

Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×