Infostart.hu
eur:
365.95
usd:
321.07
bux:
151702.55
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Saját magát klónozta az őssejtkutatás vezetője

Önmagát klónozta egy amerikai tudós, aki egy nő petesejtjébe saját bőrsejtjeit ültette be. Ezzel Samuel Wood lett az első, aki felnőtt ember sejtjeiből hozott létre embriót.

Bár az embriók csak öt napig éltek, és nem nőttek nagyobbra egy gombostű fejénél, létük mégis mérföldkő lehet az olyan betegségek gyógyításában, mint az Alzheimer- vagy a Parkinson-kór.

A módszer kritikusai ugyanakkor attól tartanak, hogy lesznek, akik kihasználják a lehetőséget, és az emberi élet csodáját pótszervek gyárává silányítják.

Az embriók előállítása során a kaliforniai őssejtkutató intézet, a Stemagen munkatársai ugyanazt az eljárást alkalmazták, mint a brit tudósok Dolly, a bárány esetében, amely a világ első klónozott emlőse volt.

A szakemberek egy nő petesejtjeibe két felnőtt férfi, a kutatás vezetőjének és egyik kollégájának bőrsejtjeit ültették be, majd a petesejtekben elektromos árammal idézték elő a megtermékenyülést.

A kísérlet során több embriót is létrehoztak a kutatók, legalább három ezek közül a csoport vezetője, Samuel Wood klónja volt.

Elpusztultak

Bár az eljárás során mindet elpusztították, a kísérlettel a tudósok egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy olyan embriókat hozzanak létre, amelyekből sok őssejt vonható ki. Ez a sejttípus képes bármely szövetbe beépülni és pótolni annak hiányosságait.

Az őssejtek felbecsülhetetlen értékkel bírnak az orvosi- és gyógyszerkutatásokban, segítségükkel idővel gyógyíthatók lesznek akár a legsúlyosabb betegségek is.

Samuel Wood az őssejtek embriókból való kivonásával foglalkozik - e folyamat során az embriók természetesen elpusztulnak, ez pedig komolyan aggaszt sok szakértőt.

Ellene, mellette

Olyan kutatók bóklásznak az etikai vadonban, akik elfeledkeznek arról, hogy méltányosan kell bánniuk embertársaikkal. Vannak olyanok, akik emberi lényeket hoznak létre azzal a céllal, hogy elpusztítsák őket. Ez ijesztő - mondta a meg nem született gyermekek védelméért társaság munkatársa, John Smeaton, akivel sokan egyetértenek.

Mások szerint az eredmény áttörés, az első lépés egy hosszú úton sok súlyos betegség gyógyíthatóvá tétele felé.

Nem Samuel Wood és csapata az első, amely embert klónozott: brit kutatók 2005-ben már létrehoztak ilyeneket, azok előállításához azonban nem felnőtt emberek, hanem más embriók sejtjeit használták fel.

Nagy-Britanniában heteken belül előállítják az első olyan embriót is, amely egyaránt tartalmaz emberi és állati sejteket is.

Címlapról ajánljuk
Ránk is támad hamarosan az amerikai lakáshitel-drágulás

Ránk is támad hamarosan az amerikai lakáshitel-drágulás

Két év után újra lélektani küszöböt lépett át az amerikai jelzáloghitelek kamata. Az, hogy meghaladja a 7 százalékot, fékezi az ingatlanpiacot, a vásárlási kedvet és így az amerikai gazdaságot. Közben erősödik a dollár, ami világszerte drágulást okoz. Továbbá, a kamat megugrása az félidős választásokra is kihathat.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, drónok lepték el Oroszország légterét - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, drónok lepték el Oroszország légterét - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Az éjjel a háború egyik legsúlyosabb támadását hajtotta végre Oroszország ellen Ukrajna: több mint 600 drónt lőttek le az orosz légvédelmi erők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×