Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Liu Shaolin Sándor (j), a későbbi győztes kínai Zsen Ce-vej (j2) és a későbbi bronzérmes Liu Shaoang (b) a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres versenyének döntőjében a Fővárosi Fedett Stadionban a pekingi téli olimpián 2022. február 7-én. Liu Shaolin ugyan elsőként haladt át a célvonalon a döntőben, de végül a zsűri két esetben is szabálytalannak látta, sárga lapos büntetéssel zárták ki, azaz a teljes mezőny végére sorolták.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Döntöttek a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók óvása ügyében

Elutasították kedden a magyarok óvását, így rövid pályás gyorskorcsolyában nem változott a férfi 1000 méteres döntő végeredménye a pekingi téli olimpián, azaz a célvonalon elsőként áthaladó Liu Shaolin Sándort kizárták, míg Liu Shaoang a kínai Zsen Ce-vej és Li Ven-lung mögött bronzérmes lett.

Erről Bánhidi Ákos, a válogatott edző-menedzsere tájékoztatta az MTI-t, miután megkapta az ügyben eljáró bizottság döntését.

A sportvezető elmondása szerint a döntőbíró jelezte, visszanézték a vitatott eseteket, de ugyanarra hivatkozva utasították el az óvást, ami alapján hétfőn kizárták Liu Shaolint. A zsűri szerint a magyar versenyző kétszer is szabálytalankodott a hétfői fináléban, ezért sárga lapot kapott, azaz nemcsak a fináléból, hanem a teljes 1000 méteres versenyből diszkvalifikálták.

"Várható volt, ugyanarra hivatkoztak most, mint előző nap. Arra volt már példa, hogy sárga lapot visszavontak, de most még ezt sem tették"

- tette hozzá Bánhidi, akit nem lepett meg a döntés, mert az szerinte lavinát indítana el, ugyanakkor abban bízik, hogy az óvás hatására talán később, hasonlóan nehéz szituációban majd eszébe jut a bíróknak, hogy a magyar csapat a végsőkig harcol az igazságért és a versenyzőiért.

Bánhidi Ákos még az óvás hétfő esti benyújtásakor elmondta, az ilyen beadványoknak nagy foganatja nem szokott lenni, de az illetékesek legalább látják, hogy az edzők nemcsak bábuk, hanem cselekvő emberek.

"Nem tartjuk igazságosnak a döntést, egy aranyérmet vettek le Liu Shaolin nyakából, ezt nem könnyű megemészteni. Így testvére sem tud örülni a bronzéremnek. Úgy érezzük, picit lejt a hazai pálya. Borzasztó és elkeserítő" - fogalmazott akkor Bánhidi.

A fináléban három hazai versenyző és a két Liu testvér - akiknek édesapjuk kínai - csatázott. Bánhidi szerint már az első rajtnál látni lehetett, hogy az egyik hazai versenyzőt külön ráállították Liu Shaolinra, de ezért nem ítéltek semmit.

Az új rajtnál a kínaiak ismét megpróbálták "bezárni" a két magyart. Volt lökdösődés is, ebben Liu Shaoang leszakadt - akárcsak a négy éve 500 méteren győztes Vu Ta-csing -, és már nem erőltette a felzárkózást. A hajrára Li Ven-lung is elfáradt, így Liu Shaolin és Zsen Ce-vej küzdött az aranyért, amikor a magyar élre állt, volt egy kisebb ütközésük, de úgynevezett "kölcsönös felelősségnek" tűnt. A célegyenesbe fordulva a kínai két kézzel húzta vissza Liu Shaolint, aki így is elsőként haladt át a célvonalon. A zsűri aztán mindkét esetben a magyarok világklasszisát látta szabálytalannak, így nemcsak a futamból zárták ki, hanem sárga lappal a teljes mezőny végére sorolták.

Liu Shaoang, aki negyedikként korcsolyázott a célba, bátyja kizárása miatt bronzérmessé lépett elő, amivel megszerezte Magyarország első egyéni dobogós helyezését a téli olimpiák történetében.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×