Az Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely összeállítású magyar férfi párbajtőrcsapat 26–25-re győzött a címvédő Japán ellen a párizsi olimpia döntőjében, így ebben a versenyszámban 52 év után született újra magyar aranyérem. Az ázsiaiak elleni döntőben lépett pástra először, és a legkiélezettebb helyzetekben több fontos tussal járult hozzá a magyar férfi párbajtőrcsapat olimpiai bajnoki címéhez Nagy Dávid. Dancsházy-Nagy Tamás, a válogatott vezetőedzője a szövetség honlapjának adott nyilatkozatában egy-egy jelzővel vagy mondattal szemléltette, hogy kinek milyen szerepe van a csapaton belül. Siklósi Gergelyt tartja a nagy vezérnek, Koch Mátét „Holdról jött emberként” írta le, az egyéniben Párizsban negyedik helyen végző Andrásfi Tibor képviseli a „nyugodt erőt”, Nagy Dávidról pedig azt mondta, hogy ő a „nagy játékos, a csodacsere”. Nagy Dávid a francia fővárosból való hazatérése után nyilatkozott az InfoRádiónak.

Mire gondolt abban a pillanatban amikor megtudta, hogy be kell állnia Andrásfi Tibor helyére az olimpiai döntőben?

Igazából nagyon hálás feladat volt csak a döntőre beállni. A srácok nagyon jól vívtak egész nap, és elvitték a csapatot egészen az utolsó mérkőzésig. Bizonyos szempontból könnyű csak a végén beszállni és úgymond gálázni, másrészt egy óriási kihívás is volt számomra hidegen beállni, hiszen a döntőben a legnagyobb a tét, az aranyért vívtunk, ott és akkor kellett a legélesebbnek lennem. Ugyanakkor nem ért váratlanul a lehetőség, számítottam rá, hogy vívni fogok, készültem erre. Tudtam, mi vár rám, és örülök, hogy ilyen jól sikerült beszállnom.

Bizonyára ez nagy felelősséggel is járt. Ilyen helyzetben bevillanhat az a gondolat, hogy csak nehogy rajtam menjen el a döntő.

Igen, azért ez a felismerés is átfutott az agyamban. Láttam, milyen jók voltak egész nap a srácok, tudtam, hogy oda kell tennem magam. Nem akartam, hogy rajtam ússzon el az, amit felépítettek kemény munkával. Viszont nagyon gyorsan elengedtem ezeket a gondolatokat, ki tudtam zárni a zavaró tényezőket. Ahogy pástra álltam, már egyáltalán nem aggódtam, azonnal megvolt a fókusz.

A döntő előtt jutott elég idő a japánok kielemzésére? Megbeszélték, hogy az egyes ellenfelek ellen hogyan kellene vívni?

Az első, kazahok elleni asszóra nagyon készültünk, sokat videóztunk, megbeszéltük a taktikát. A kezdés mindig húzós, ilyenkor nagyon oda kell figyelni, mert a nap legelején nem mindig kap el minket az az érzés, nem jön meg az a flow, ami szükséges a versenyzéshez és a megfelelő koncentráláshoz. Most nagyon jól sikerült a ráhangolódás és a bemelegítés is, nem is volt gond az első meccsünkön. A többi asszóra már kevesebbet készültünk, de azért videóztunk, megnéztük az ellenfelek előző meccseit. Egyik csapat ellen sem most vívtunk először, pontosan tudtuk, kikkel állunk majd szembe. A döntőbeli ellenféllel, Japánnal is találkoztunk már többször. Ismertük őket, tisztában voltunk vele, mire számíthatunk tőlük.

Mi járt a fejében akkor, amikor Siklósi Gergely az utolsó asszóra pástra lépett, illetve amikor kiegyenlített Kano Koki, és világossá vált, hogy egyetlen tuson múlik az aranyérem?

Nagyon izgultam, ugyanakkor bíztam Gergőben, és amikor két tus vezetéssel átadtam a helyem neki, éreztem, hogy hosszabbítás lesz, és egy tus dönt majd az aranyról. Nagyon reménykedtem, hogy a javunkra. Előfordult már néhányszor idén, hogy Gergő előnnyel szállt be az utolsó asszóra, majd az ellenfélnek sikerült kiegyenlítenie, viszont az egy tusokat remekül hozta Gergő egész évben. Korábban is és most is nagyon éles volt, fókuszált volt a legkiélezettebb pillanatban. Éreztem, hogy az olimpiai döntőben is meg tudja csinálni. Felejthetetlen élmény marad az a pillanat, amikor bevitte az utolsó tust. Kitört mindannyiunkból az öröm, nagyon boldogok voltunk, hogy sikerült nyerni.

A nagy ünneplés közepette megfordult a fejükben, hogy a nagy elődök mikor nyertek legutóbb olimpiai aranyérmet?

Erre nem gondoltam az öröm pillanataiban. Persze napközben, ahogy hoztuk az asszókat, jelezték nekünk, hogy legutoljára 52 éve nyert olimpiai bajnoki címet a magyar férfi párbajtőrcsapat. A meccsek szempontjából ez irreleváns volt, csak az adott asszóra és ellenfélre koncentráltunk. Megragadtuk a lehetőséget, és éltünk is vele. Most mi vívtunk, rajtunk volt a sor, az asszók alatt és között nem az számít, hogy mi történt korábban.

Mi volt ennek a csapatnak és a sikernek a titka?

Az összhang. Már nagyon régóta együtt vívunk, barátok vagyunk. Tényleg minden egyes alkalommal egymásért küzdünk a páston. Ez pedig elengedhetetlen, főleg egy olimpián.

Eddig talán önt ismerték a legkevésbé ebből a csapatból. Ez nem bántotta?

Nem, egyáltalán nem. Egyéniben én nem vívtam Párizsban, csak csapatban szerepelhettem, így engem kevesebbet láthattak a szurkolók. Minden csapattagnak fontos szerepe van, mindenki ugyanúgy kiveszi a részét a munkából. Ezúttal nekem kevesebb lehetőség jutott az olimpián, a korábbi versenyeken viszont én is sokat vívtam. Egy kicsit furcsa is volt, hogy csak a döntőben léphettem pástra, mert sokkal többet szoktam vívni, de alkalmazkodtam a helyzethez, és kihoztam belőle a maximumot.

Együtt marad a csapat a Los Angeles-i olimpiáig?

Az a tervünk, hogy igen. Mindannyian folytatjuk, és a legjobb tudásunk szerint fogunk versenyezni a továbbiakban is.

Csütörtökön este hat óra után Andrásfi Tibor és Koch Máté lesznek az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei.