Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
326.62
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Szilágyi Áron: "Mintha bunkósbottal bántak volna el velem"

Nyugalmat adott Szilágyi Áronnak az olimpiai címvédés előtt, hogy a magyar küldöttségből Hosszú Katinka és Szász Emese is győzött már a riói olimpián. A Vasas kétszeres olimpiai bajnoka erről az InfoRádiónak adott interjúban beszélt. Szilágyi Áron este hat órától az InfoRádió Aréna című műsorának vendége lesz.

A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó a versenyt követően pihenni fog.

„Fizikálisan nagyon sokat kivett belőlem augusztus 10-e. Az ötödik asszóm után, de főleg másnap és még utána is azt éreztem, mintha bunkósbottal bántak volna el csúnyán velem. Ilyet a versenyek után azért nem szoktam érezni, úgyhogy most nemcsak mentálisan kellett sokat beleadni, hanem fizikálisan is.”

Szilágyi Áron elmondta az olimpia alapvetően is fárasztó volt, mert akklimatizálódni kellett.

„Kicsit persze kivett belőlem a megnyitó ünnepség is, ahol ugyan fantasztikus élmény volt a magyar nemzeti lobogót vinni az olimpiai csapat élén. Életem legbüszkébb pillanata is volt, de éjjel kettőkor kerültem ágyba és reggel 8-kor már talpon voltam. Figyelni kellett, hogyan regenerálódom és hogyan tudok jó állapotba kerülni a versenyre.”

A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó arról is beszélt, sokat jelentett számára az, hogy már az olimpiai címvédése előtt Szász Emese és Hosszú Katinka már nyert aranyérmet Rióban.

„London után mondták az olimpikonok, hogy így jobb a hangulat, könnyedebben lehet versenyezni, nincs plusz nyomás, hogy még nincs érem. Én ezt nem nagyon hittem el, nem gondoltam, hogy más teljesítményére ekkora hatással lehet az én aranyérmem. De most átéltem. Nagyon sokat jelentett Szász Emese aranyérme, aki nemcsak klubtársam, de egy teremben edzünk nap mint nap, pár pást választ el minket, szemtanúja vagyok annak, mennyi munkát rak ebbe bele és Kulcsár Győzővel milyen látványos iskolákat mutatnak be a vívóteremben. Persze Hosszú Katinka aranyérmei, szenzációs világcsúcsa, ahogy minden magyar embernek, nekem is hatalmas élmény volt, így én már azzal a nyugalommal léphettem pástra, hogy a magyar csapatnak már akkor, az olimpia ötödik napján bőven elégséges aranyérme van” - fogalmazott Szilágyi Áron.

A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áron csütörtök este hat órától az InfoRádió Aréna című műsorának vendége lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×