Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
326.1
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Tótka Sándor és Molnár Péter indulhat az olimpián

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elfogadta a Magyar Olimpiai Csapat kérését, és engedélyezte, hogy a kajak-kenu csapatban Molnár Péter és Tótka Sándor induljon a riói olimpián Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett.

Ennek megfelelően a férfi K-1 200 méteres versenyszámban Molnár Péter ül majd hajóba, míg K-2 200-on a tavalyi világbajnok páros, Molnár Péter és Tótka Sándor duó - olvasható a Magyar Olimpiai Bizottság közleményében.

Molnár Péter éjszaka kapta a számára kedvező hírt. "Álmodom, vagy sokkot kaptam? Nem is tudom, erre mit mondjak. Mérhetetlen boldogság. Nem is érdekes a tegnapelőtt, a tegnap, hogy milyen úton jutottunk ki Rióba, most már csak előre tekinthetünk, a holnap van, és mindent bele kell adnunk. Más célunk nem lehet az olimpián, mint az aranyérem. De két lábbal állunk a Földön. Tavaly világbajnokok lettünk, egy döntős helyezés a minimum, és az olimpián pedig bármi megtörténhet! A döntőben már minden jó helyezés ajándék..." - mondta a kajakozó.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége hétfői ülésén a Magyar Antidopping Csoporttól kapott információk ismeretében, a szakmai vezetés előterjesztése alapján úgy döntött, hogy a Rióba utazó férfi kajakversenyzők névsorát megváltoztatja. A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Szabó Bence megkapta a szövetség hétfői elnökségi határozatát. Az abban foglaltakat tudomásul véve a MOB riói csapatvezetője, Fábián László megtette a szükséges intézkedéseket - írja a Magyar Olimpiai Bizottság a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×