Infostart.hu
eur:
375.5
usd:
317.97
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Tótka Sándor és Molnár Péter indul a 200-as kajak számokban

A Magyar Antidopping Csoport jelzése alapján a Magyar Kajak-Kenu Szövetség megváltoztatta a riói olimpiára utazó férfi kajakozók névsorát. Az ügy részleteiről Csabai Edvin, a szövetség szakmai igazgatója beszélt az InfoRádióban.

„A hétvégén kaptunk a Magyar Antidopping Csoport vezetőjétől értesítést arról, hogy két versenyző atipikus mintákat, egész pontosan hármat-hármat, produkált. Nem volt pozitív mintájuk, viszont negatív sem. Ez azt jelenti, hogy a tiltott teljesítményfokozószer jelen van a szervezetükben, viszont a határérték alatt” - mondta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója.

Csabai Edvin hozzátette: „ettől függetlenül, illetve pontosan ezért a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy ezt a kockázatot a csapat érdekében nem vállalja be. Nem vállalja azt, hogy esetleg ezek a versenyzők később adott vagy korábbi mintákkal az olimpiát követően pozitív eredményt mutathatnak, illetve nem vállalta be, hogy a csapat többi tagja esetleg olyan vizsgálati folyamatnak legyenek alávetve, amely a versenyzésüket hátráltathatja.”

Ez alapján a két meg nem nevezett versenyző helyett Tótka Sándor és Molnár Péter indulhat a 200-as kajak számokban.

„Ők a válogatóversenyeket követően az Európa-bajnokságon 500 négyesben indultak, tehát a felkészülésük töretlenül zajlott tovább, ezt követően a magyar bajnokságon is elindultak, ahol kiválóan szerepeltek. Tótka Sándor többet is nyert, azóta eltelt már két hét, továbbra is készült, hiszen a héten indult volna az U23-as bajnokságon. Molnár Péter visszavett kicsit az edzésmunkából, ami nem volt olyan rendszeres és aktív, ahogy azt egy olimpiai felkészülés megkívánja, ettől függetlenül még olyan állapotban van, ami az eredményességüket, véleményem szerint, negatívan nem befolyásolja” - hangsúlyozta Csabai Edvin.

Arról, hogy a versenyzők melyik számokban indulnak, a szövetség szakmai igazgatója azt mondta, a páros egyértelmű, az egyessel kapcsolatban pedig még folyik az egyeztetés.

„Azt, hogy mindez milyen hatással lesz az eredményességre, nehéz megmondani. Teljesen más felkészülési ritmusban készült ez a két versenyző, ráadásul más eredmény is van mögöttük, de tavaly világbajnokok voltak. Bízunk a jó eredményben” - hangsúlyozta Csabai Edvin.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Egész Európára veszélyes rakétát vetett be Moszkva, céldátumot mondott Trump a háború lezárására – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Egész Európára veszélyes rakétát vetett be Moszkva, céldátumot mondott Trump a háború lezárására – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Fényképes bizonyítékok erősítik meg, hogy Oroszország bevetette Ukrajnában a 9M729-es manőverező rakétát. Ez az a fegyverrendszer, amely az Egyesült Államok 2019-es kilépéséhez vezetett a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló INF-szerződésből - számol be a Reuters. Donald Trump amerikai elnök telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a háború mielőbbi lezárásáról. A beszélgetés tényét és tartalmát egy ukrán hivatalos forrás, valamint két másik, a hívás részleteit ismerő személy is megerősítette - számolt be az Axios. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×