Infostart.hu
eur:
381.95
usd:
327.91
bux:
109095.87
2025. december 5. péntek Vilma

Plagányi: Aki lelkileg erősebb lesz, az aratja le a babérokat

Minden tervezett feladatot teljesített Cseh László – mondta az InfoRádió Vegyesúszás magazinjában a kétszeres világbajnok úszó edzője. Plagányi Zsolt hozzátette, hogy először a megfelelő állóképesség elérése volt a cél, majd a speciális munka került előtérbe a felkészülés alatt.

Az Eger úszóedzője elégedett a negyedik olimpiájára készülő tanítványa felkészülés alatti munkájával, kiemelte, hogy mind a szárazföldi, mind pedig a vízi tréningek nagyon jól sikerültek. Az elutazás előtt már a formába hozó edzéseken volt a hangsúly, valamint lelkileg is elkezdtek ráhangolódni a riói játékokra.

Mindeközben arra is szántak némi időt, hogy feltérképezzék Cseh László legnagyobb riválisait: a dél-afrikai Chad le Clos-t és az amerikai sztárt, Michael Phelpst.

„Előnyünkre vált, hogy az amerikai válogató verseny csupán néhány hete zajlott le, úgyhogy remek felvételeink vannak. Levontuk a megfelelő következtetéseket, amit láttunk, nagyon tanulságos volt, sokat tudunk belőle profitálni” – ecsetelte Plagányi Zsolt.

Az Eger úszóedzője szerint nagy százalékban fejben dőlnek el ezek a versenyek, ezért is tartja fontosnak a mentális és pszichés felkészülést.

„Azonos képességű versenyzők csapnak majd össze a riói olimpián, aki lelkileg erősebb, az aratja le a babérokat” – jelentette ki.

Cseh László 100 és 200 méter pillangó mellett a 4x100-as vegyes váltó tagjaként is rajtkőre áll Brazíliában. Mestere szerint mindegyik számból a maximumot hoznák ki.

„100 pillangón a jelenlegi országos csúcsidejével egyben világranglista vezető is idén, ahogy 200-on is szintén kiemelkedő idővel! Tette ezt úgy, hogy nem is volt csúcsformában” – jegyezte meg.

A 4x100-as vegyes váltó már más tészta: sok tényezős, ahol több úszásnemben kell jól teljesíteni. Cseh László itt a Gyurta Dániel, Bohus Richárd és Kozma Dominik alkotta kvartett tagja lesz az augusztus 5-én kezdődő világeseményen.

„Reménykedjünk, hogy a váltó összes tagja a legjobbját adja. Abban biztos vagyok, hogy rajtunk nem fog múlni. A döntőbe jutást elvárom, ha az megvan, ott már új verseny kezdődik” – fogalmazott az InfoRádiónak.

Plagányi Zsolt az egész magyar úszóválogatottól jó szereplést vár. 

„A csapat jól felkészült, a lehetőség adott volt, a feltételek rendelkezésre álltak. A szakmai munka lezajlott, hogy ott helyben mindenki abszolválja a legjobbját. A válogatott oszlopos tagjai abszolút éremesélyesek. Persze akadnak olyan tagjai a csapatnak, akik inkább tapasztalatszerzés miatt lesznek ott, de nekik is maradandó élmény lesz és a továbbfejlődésüket szolgálja” – zárta szavait az InfoRádiónak adott interjúban.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×