Infostart.hu
eur:
386.7
usd:
331.88
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Összejöttek a magyar vízilabdás nők a férfiakkal - Fotó

A női és a férfi vízilabda-válogatott tagjai egy közös képen, a hétfőn ajándékba kapott olimpiai amulettjeikkel Budapesten, a Hajós Alfréd Sportuszodában. Mindkét válogatott július 30-án indul Brazíliába, a riói olimpiára.

Összejöttek a magyar vízilabdás nők a férfiakkal - Fotó

"A legfontosabb dolog, hogy mindenki egészséges, és az a tizenhárom játékos, akit kijelöltem, százszázalékos állapotban a rendelkezésemre áll - nyilatkozta az MTI-nek Benedek Tibor. - Még az itthon edzéseken játszunk az U20-as válogatottal, ott pedig el tudjuk majd kezdeni azoknak az elemeknek a gyakorlását, amit eddig nem. Ugyanakkor még közel két hetünk van, teljesen ott tartunk a felkészülésben, ahogyan azt előre megterveztük."

A szakember hangsúlyozta, taktikailag rendben van a csapat, azokat a hibákat, amelyeket az év eleji belgrádi Európa-bajnokságon - amelyen bronzérmet nyert a gárda - tapasztaltak, ki tudták javítani.

"Ugyan kvalifikációs tornát kellett játszanunk, de ez az előrelépésben óriási segítséget jelentett, hiszen három hetet együtt tudtunk dolgozni, ráadásul taktikailag nagyon kevés dolgon kellett változtatunk. Ez nagyon fontos, mivel csak azzal kellett foglalkoznunk, amit jól tudunk" - tette hozzá Benedek Tibor.

A magyar férfi csapat a házigazda brazilok mellett a világ- és Európa-bajnok szerbekkel, a görögökkel, a japánokkal és az ausztrálokkal játszik majd a csoportban, a torna nyitómérkőzésén a szerb együttes lesz az első ellenfél.

"A pillanatnyi hangulatot mindenképpen befolyásolni fogja ez a mérkőzés, ha nyerünk, ha veszítünk, nekünk mindenképpen foglalkoznunk kell vele. Jó példa erre a 2014-es Európa-bajnokság, ahol ez első mérkőzésen megvertük őket, de a döntőben már nem sikerült. Minden esetre fel vagyunk készülve" - mondta a kapitány a szerbek elleni nyitányról.

A csapat egyik kulcsjátékosa Varga Dániel szerint még van elég idő a rajtig :

"Akármennyire is közelítünk a nyitómérkőzés felé, azért arra még van idő, hogy kemény fizikai edzéseken vegyünk rész. A mostani olimpiai felkészülésben talán az volt az egyetlen különbség, hogy ezúttal nem címvédőként utazunk. Ez már egy másik csapat, mint Kemény Dénes idejében, de ez nem jelenti azt, hogy rosszabb vagy jobb lenne."

A nyáron Szolnokról a Ferencvároshoz szerződött olimpiai bajnok pólós is kitért a szerbek elleni nyitányra:

"Nem kell, hogy túl sokat számítson az első meccs, ha nyerünk azért, ha nem nyerünk, akkor azért. Egy olimpia, akárcsak a többi világverseny, az utolsó három mérkőzésen dől el. Természetesen a csoportból tovább kell jutni, az sem mindegy hányadik helyen, de a legfontosabb, hogy milyen lelkiállapotban érkezünk oda. Talán emiatt kicsit azért felértékelődik majd a magyar-szerb..." - mondta azt MTI-nek Varga Dániel.

Bíró Attila, az Európa-bajnok női válogatott kapitánya elmondta, napról napra fejlődik az együttes, s erre szükség is van, hiszen még nincsen tökéletes állapotban a gárda.

"Olyan nyolcvanöt százalékos állapotban érzem a csapatot, de nekünk kettő, sőt, inkább három hét múlva kell majd topformába kerülni" - nyilatkozta az MTI érdeklődésére a szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy Antal Dóra könyöksérüléssel bajlódik, de várhatóan az ötkarikás szereplését ez nem fogja befolyásolni.

"Pörgetés, gyorsítás, a technikai dolgoknak a finomítása van hátra ezen a héten. Játszunk a serdülő fiúválogatottal edzőmérkőzéseket, ami nagyon fontos, hiszen rendkívül komoly fizikummal rendelkeznek, mint az ausztrál, vagy az amerikai női válogatott. Brazíliában rögtön egy Sao Paulo mellett kisvárosba megyünk majd, ahol újabb fiúcsapatokkal folytatjuk a felkészülést" - mondta Bíró Attila.

A szakember megjegyezte, a belgrádi, sikeres Eb-vel ellentétben ezúttal sokkal több, két hónapja volt az együttesnek a felkészülésre, ugyanakkor minden olimpiai riválisnak is ennyi idő állt rendelkezésre.

A női válogatott a címvédő amerikai, a kínai és a spanyol csapattal játszik majd a csoportmérkőzések során.

Benedek Tibor és Bíró Attila is kijelentette, hogy az éremszerzés a cél Rióban.

Mindkét magyar válogatott szombaton indul Brazíliába.

Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×