Infostart.hu
eur:
365.43
usd:
311.85
bux:
133872.25
2026. április 26. vasárnap Ervin
Az elsõként célba ért Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzõje (k) és második helyen végzett brit csapattársa, George Russell (b), valamint a harmadik Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzõje a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Japán Nagydíjának idõmérõ edzése után a szuzukai pályán 2026. március 28-án.
Nyitókép: Franck Robichon

Az új titán Japánban is nyert

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

A fiatal pilóta sorozatban második futamgyőzelmét aratta, igaz, a két hete Kínában elért - pályafutása első - diadalához képest ehhez ezúttal némi szerencsére is szüksége volt.

Antonelli mögött a konstruktőri vb-címvédő McLaren ausztrál pilótája, Oscar Piastri ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára Charlec Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője állhatott fel. Az egyéniben címvédő brit Lando Norris ötödik lett a másik McLarennel, Antonelli brit csapattársa, a szezonnyitó ausztrál viadalon győztes és eddig az összetettben élen álló George Russell pedig negyedikként zárt.

A verseny

Izgalmasan alakuló, sok helycserét hozó rajtot láthatott a teltházas szuzukai létesítmény közönsége: az első rajtkockából induló Antonelli autója kissé visszafulladt, emiatt a harmadik pozícióból startoló Piastri gyakorlatilag kikerülte, de lehagyta a fiatal olaszt az első kanyarig Leclerc, Norris és Russell is. Az első kör végén Piastri, Leclerc, Norris volt az élen száguldók sorrendje, negyedikként Russell, ötödikként Lewis Hamilton (Ferrari), hatodikként Antonelli érkezett.

A két Mercedes-versenyző aztán elkezdte kihasználni a versenyautójában rejlő teljesítménykülönbséget, de ez Russellnek sikerült jobban, ő ugyanis egészen a második helyig jött fel néhány előzést követően, azaz üldözőbe vette Piastrit.

Antonelli közben "beszorult" Leclerc és Norris mögé, és csak a 12. körben tudta lehagyni a brit vb-címvédőt, majd négy körrel később Leclerc-t is megelőzte, de a monacói ferraris azonnal visszavette a pozícióját.

A kerékcserék sorát az első hatosból Norris kezdte a 17. körben, amelyet követően Leclerc, majd az élről Piastri is a boxba hajtott friss abroncsokért. A vezetést átvevő Russell a 22. körben tudta le a kerékcseréjét, pechjére szinte azonnal ezután a pályára hajtott a biztonsági autó Oliver Bearman (Haas) balesete miatt. Az ebben a periódusban végrehajtott boxkiállással Antonelli az élről kiállva az élen is tért vissza a pályára, de pozíciókat nyert Hamilton is, aki csak ekkor kapott új gumikat az autójára.

Szuzuka, 2026. március 27.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzõje a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Japán Nagydíjának elsõ edzésén a szuzukai pályán 2026. március 27-án, két nappal a futam elõtt.
MTI/EPA/Franck Robichon
Szuzuka, 2026. március 27. Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzõje a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Japán Nagydíjának elsõ edzésén a szuzukai pályán 2026. március 27-án, két nappal a futam elõtt. MTI/EPA/Franck Robichon

A mezőny a 28. körben folytathatta a száguldást, Antonelli megtartotta a vezető helyet, mögötte sorrendben Piastri, Hamilton, Russell, Leclerc, valamint Norris száguldott. A Ferrari monacói pilótája aztán hamar kettőt is előzött, elment Russell, majd Hamilton mellett, végül pedig nagyot küzdött az utolsó körökben Russell-lel, de a leintésig megtartotta a harmadik pozíciót. Antonelli sikerét ugyanakkor a hajrában már semmi nem veszélyeztette, míg az első két futamon elrajtolni sem tudó Piastri ezúttal egy szép második helyet hozott a McLarennek. A négyszeres világbajnok Max Verstappen (Red Bull) nyolcadik lett.

Szünet jön

A világbajnokság a közel-keleti fegyveres konfliktus okán törölt futamok elmaradása miatt több mint egy hónap szünet után, május első hétvégéjén folytatódik Miamiban.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Papp Zsolt György
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke
Nagy gondok vannak az Audinál, drasztikus lépésekre szánta el magát a cég

Nagy gondok vannak az Audinál, drasztikus lépésekre szánta el magát a cég

Nehéz helyzetbe került az Audi a világ legnagyobb autópiacán, Kínában, ahol a német prémiumgyártó korábban évtizedeken át az egyik legerősebb külföldi márkának számított. A vállalat sorozatban a harmadik évét zárhatja csökkenő kínai eladásokkal, miközben olyan helyi szereplők erősödtek meg látványosan, mint a BYD, a Geely, vagy éppen a telefonjairól ismert Xiaomi. Az Audi problémái jól mutatják, mekkorát fordult a világ a kínai autópiacon, ahol a német gyártók korábbi technológiai fölénye szép lassan elkezdett eltűnni. Még a héten bemutatott új AUDI E7X SUV is a helyi partnerek technológiáját használja, ami jelentős irányváltás egy olyan márka számára, amelynek identitása hosszú éveken át a német mérnöki tudásra épült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×