Infostart.hu
eur:
363.47
usd:
325.93
bux:
142839.62
2026. november 6. péntek Lénárd
fotó: FIBA Europe
Nyitókép: FIBA Europe

Fájó magyar vereség Romániában

A magyar U16-os női kosárlabda-válogatott a 10. helyen zárta a romániai Európa-bajnokságot, miután a helyosztón 70-59-es vereséget szenvedett a házigazda Románia ellen.

A mérkőzés elején a magyar csapat jól kezdett, Halasy Enikő és Gálos Hanna pontjaival 7-0-ra elhúzott. A folytatásban azonban Románia három távoli dobással átvette a vezetést 11-10-nél. Czirják Szilvia időt kért, majd a negyed hátralévő részében fej-fej mellett haladt a két csapat, a románok 17-15-ös vezetésével zárult az első játékrész - ad részletes meccsleírást a wbasket.hu.

A második negyedben a magyar csapat 20-17-re fordított, ám a házigazda 8-0-s rohammal 25-17-re módosította az eredményt. A félidőben a különbség négy pontra csökkent, Románia 33-29-re vezetett. A harmadik negyed rosszul indult a magyarok számára, 5 perc 19 másodpercig nem sikerült pontot szerezniük, Románia pedig 46-29-re növelte az előnyét. A negyed 53-40-es román vezetéssel ért véget.

A záró játékrészben a magyarok próbáltak felzárkózni, Lengyel Anna triplájával és Horváth Réka duplájával 55-45-re szépítettek. Erre a hazai csapat egy hárompontossal válaszolt, eldöntve ezzel a mérkőzést. A végeredmény 70-59 lett Románia javára.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×