Szabó Álmos, Milák Kristóf edzője a Nemzeti Sportrádiónak adott interjújában közölte, hogy a kétszeres olimpiai bajnok magyar úszó nem indul a szingapúri világbajnokságon, ami azt jelenti, hogy a Budapesti Honvéd sportolója sorozatban harmadszor hagy ki nagymedencés vb-t. Ebben a helyzetben a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya Kós Huberttől várja a legjobb eredményeket az év legfontosabb versenyén.
Sós Csaba az InfoRádióban elmondta: neki még nem jelezte Milák Kristóf, hogy nem vesz részt a vb-n, de a szakvezető hozzátette, az előjelek „nem jók”, így valószínűleg nem lesz ott Szingapúrban a 200 méteres férfi pillangóúszás világcsúcstartója. Mivel hivatalos lemondás még nem történt, a szövetségi kapitány szerint egyelőre nem lehet véglegesnek tekinteni a döntést, mást nem kívánt hozzáfűzni a fejleményekhez.
Gergely István, a Budapesti Honvéd ügyvezető elnöke is csak annyit mondott a kialakult helyzetről az Indexnek nyilatkozva, hogy Milák Kristóf edz, de nem úgy, ahogy azt elvárnák tőle. Sós Csaba úgy fogalmazott, nem szeretne abba a hibába belesni, mint tavaly, amikor felült néhány interjúnak Milák Kristóf vélt rossz edzettségi állapotát illetően, aztán végül láthattuk, mi történt az olimpián: egy arany- és egy ezüstéremmel tért haza Párizsból. A szövetségi kapitány szerint a múltbeli tapasztalatokból okulva érdemes óvatosan fogalmazni Milák Kristóffal kapcsolatban.
Kós Hubert viszont rengeteg versenyen vett részt az elmúlt nagyjából háromnegyed évben, mestere, Bob Bowman pedig valószínűleg kihozta belőle, amit lehetett. Sós Csaba szerint látva az eredményeit, joggal lehet bizakodni abban, hogy sikeres lesz a szingapúri vb-n, hiszen szállította az egyéni csúcsokat a fő számában, 200 méter háton. A rövidebb távon, 100 méteren is egyre inkább „férfiasodik” a szakvezető meglátása szerint, aki úgy véli,
immár két számban is nagyon komolyan kell vele számolni.
Mint mondta, már most ki lehet jelenteni, hogy Kós Hubert „nem egyszámos úszó lesz”, ráadásul az 50 pillangó is bekerült az olimpiai programba, ami újabb nagy lehetőséggel kecsegtet. A 200 méteres férfi hátúszás olimpiai címvédője még mindig csak 22 éves, Sós Csaba szerint most kezd érett férfivá válni. Ráadásul a jelek szerint a vegyesúszást is forszírozni fogja, amit a szövetségi kapitány egyértelműen támogat. Kós Hubert az áprilisi, kaposvári ob-n új egyéni csúccsal (1:56,40 perec) lett aranyérmes 200 méter vegyesen, és Sós Csaba szerint az a teljesítmény „több mint biztató volt”.
Kós Hubert halmozza az érmeket és a rekordokat, még sincsenek sztárallűrjei, szerényen nyilatkozik, kedvesen fogadja a rajongók tömegeit. A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya elmondta: „nyilvánvalóan ez a kényelmesebb hozzáállás”, és jól láthatóan mindenhol nagyon szeretik őt. Megjegyezte: más sportágakból is lehetne példákat felhozni arra, hogy vannak nagy sportolók, akik nem az átlagos életvitelt követik, sztárokká és kedvencekké válnak, de attól még két lábbal a földön tudnak maradni.
„Hamarosan jön a vb, úszni kell, kizárólag az eredmények alapján ítéljük meg a versenyzőket”
– tette hozzá a szakvezető.
Felhívta a figyelmet arra, hogy nem minden úszó egyforma. Egyesek tündökölnek az edzésen, a versenyen viszont nem biztos, hogy mindig ki tudják hozni magukból a maximumot, mások „kevésbé nyomják meg az edzéseket, a versenyen viszont nagyon ott vannak fejben”. Összességében úgy véli, nagyon biztatók az előjelek a világbajnokságra.
Áprilisban rendezték az országos bajnokságot, azóta azért nem telt el sok idő. Sós Csaba elmondta: „egy makrociklus így is nagyon sok mindenre elég”, ha valaki végigdolgozza tisztességesen, nagyot alkothat, még a régóta edzésben lévő, érett úszókkal is „lehet csodákat tenni”.
„A lényeg, hogy lesznek esélyes úszóink a vb-n, és minden reményünk megvan arra, hogy jól is teljesítenek Szingapúrban” – zárta gondolatait a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya.