Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma
A győztes Milák Kristóf a férfi 100 méteres pillangóúszás döntője után a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 3-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Milák Kristóf nem indul Szingapúrban

A kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf nem áll rajtkőre a szingapúri vizes világbajnokságon.

Ezt a 25 éves sportoló edzője, Szabó Álmos jelentette be hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. "Megbeszéltük mindezt Kristóffal, aki jelezte az ilyen irányú szándékát, én pedig ebben támogatom őt jelen pillanatban" - jelentette ki a 45 éves szakember ahhoz kapcsolódóan, hogy a vb nevezési határideje kedd éjfél.

"Tegye mindenki a szívére a kezét, előfordult már olyan, hogy nem úgy alakultak a dolgai, ahogy előzetesen eltervezte, s itt még nem is erről van szó, mert nem úgy indultunk neki az évnek, hogy százszázalék a világbajnoki szereplés" - utalt Szabó arra, hogy Milák egy tavaly év végén adott nyilatkozatában azt mondta, Szingapúrig lát előre.

A tréner szerint a legfontosabb jelenleg az, hogy tanítványában az úszás szeretetét, a tüzet szeretnék csiholni, aminek nem csak fizikális részei vannak.

"Nem találok kivetnivalót abban, hogy Kristóf nem lesz ott a világbajnokságon, számos élsportoló, főleg a hozzá hasonlóan eredményesek választották már ezt az utat" - tette hozzá Szabó Álmos. A Milák felkészülését tavaly óta irányító edző arról is beszélt, külső szemlélőként nehéz belegondolni abba, hogy ha valaki egy olyan korszakos úszó, mint a 23-szoros olimpiai bajnok amerikai Michael Phelps világcsúcsát megdönti, mit érez utána, milyen elérendő célt talál magának, mekkora az űr, milyen irányt vesz a pályafutása.

Tanítványa országos bajnokságon mutatott teljesítményével kapcsolatban - ahol 100 pillangón kikapott a hozzá hasonlóan szintén ötkarikás aranyérmes Kós Huberttől - pozitívan nyilatkozott, ugyanis meglátása szerint a szám döntője "igazi csemege volt", Milák pedig hibákkal együtt úszott olyan időt, amit az évnek ebben a szakaszában a Párizsban mögötte ezüstérmes kanadai Josh Liendo is tudott.

"A képességeit senki nem vitatja, Kristóf egyedülálló tehetséggel rendelkezik, számára a mentális rész a nehezebb. Kell neki a pihenő, az pedig, hogy a bizonyos láng mikor lobban fel, csak ő fogja tudni. Amikor igen, akkor el fog indulni a világversenyeken és ott valószínűleg kiemelkedőt fog alkotni" - mondta Szabó Álmos.

A tréner bízik abban, hogy ez a mostani döntés segíti tanítványát abban, hogy a versenysportban maradjon, és ha talál motivációt, akkor szerinte Milák ott lesz a következő, 2028-as Los Angeles-i olimpián.

"Ha egy világbajnokságban nem talál motivációt, akkor nem fog odaállni pofozógépnek, hogy legyen mondjuk harmadik, mert ha elindul, akkor a legmagasabb célokért küzd. A közös elképzeléseink szerint a két pillangószámban még van lehetőség a világcsúcsra, a tudása megvan hozzá. Az olimpia utáni évet mindannyian érezzük a bőrünkön, ilyenkor borzasztóan nehéz a motivációt megtalálni" - zárta Szabó.

Ez lesz sorozatban a harmadik világbajnokság, amelyen nem áll rajthoz a háromszoros világ- és nyolcszoros Európa-bajnok klasszis, ugyanis tavalyelőtt Fukuokában és tavaly Dohában sem volt ott. Milák a tavalyi, párizsi olimpián 200 méter pillangón címvédőként és világcsúcstartóként ezüstérmet nyert, 100-on ugyanakkor győzött.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Szép csendben hétvégi pihenőre ment a részvénypiac

Szép csendben hétvégi pihenőre ment a részvénypiac

November végén volt egy kisebb megingás a világ tőzsdéin, az AI lufi kipukkanásától is tartottak a befektetők, de persze azt az esést is megvették a befektetők, és mostanra újra a történelmi csúcsok közelében állnak a világ részvénypiacai. Pénteken kitart a jó hangulat Európában, illetve Amerikában egyaránt. Közben a nap legjobban várt adatközlése is megérkezett, van minek örülni, ugyanis majdnem fél év után először javult decemberben a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×