Infostart.hu
eur:
361.99
usd:
317.11
bux:
141600.83
2026. július 20. hétfő Illés
A drónnal készült felvételen résztvevők kezdik meg a Hervis Balaton-átevezés 8 kilométeres távját Zamárdiban 2024. július 27-én.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Itt az alkalom meghódítani a Balatont

Július 12-én nyolcadik alkalommal rendezik meg a Hervis Balaton-átevezést, amelynek résztvevői kajakkal, kenuval, SUP-pal, sárkányhajóval vagy akár gumicsónakkal is teljesíthetik a Zamárdi–Tihany–Zamárdi nyolc kilométeres útvonalat.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Stopper Úszóházában szerdán tartott sajtótájékoztatón Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere kiemelte, hogy náluk valóban otthonra talált a Balaton-átevezés, a város befogadta, magáénak érzi az eseményt.

„Büszke vagyok arra, hogy egyre többen kötik Zamárdihoz az átevezést" – hangsúlyozta, majd hozzátette, tervezi, hogy az idén teljesíti a távot.

„A Balaton-átevezés létrehozóinak az a célja, hogy közel vigyük a sportolni vágyókhoz a vízi sportot. Hiszünk benne, hogy a közel ötezer résztvevő, illetve a versenyzőkkel érkező barátok és ismerősök ismét szép élményeket szereznek az eseményen" – fejezte ki reményét Dalnoki Balázs, a névadó főszponzor Hervis Sport és Divatkereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

Megemlítette, hogy az sem lesz bajban, aki otthon felejti valamelyik sporteszközét, vagy a napszemüvegét, mert cégük a helyszínre kitelepülve segít rajtuk, vásárolni és bérelni is lehet felszerelést. Mint mondta, a kísérőket fesztiválhangulat várja, ők a parton sportolhatnak. „A siker fokmérője a résztvevők száma, és remélem, hogy idén is nő az átevezők mezőnye” – tette hozzá.

Vida Gergely, a magyar szövetség szervezési igazgatója, a Balaton-átevezés főszervezője kiemelte, hogy idén átlépik a húszezredik befutó-érem számot. Minden átevező ugyanis úgynevezett befutó-érmet kap, ami az idén megújul és „igazán tetszetős formában” kerül a versenyzők nyakába. Vida Gergely arról is beszélt, hogy minden évben igyekeznek megújulni. Mivel céljuk a környezet védelme, az ökolábnyom csökkentése, ezért idén a kiemelt támogató Mol jóvoltából nem csak a hidratációt segítő ásványvizekkel járulnak hozzá az esemény sikeréhez, hanem MOHU Fesztivál REpont automatákat állítanak fel.

Az eseményre nevezni online július 9-ig lehet, de 12-én a helyszínen is fogadják a jelentkezőket.

Címlapról ajánljuk

Polgár Judit: nem vállalom a köztársasági elnöki tisztséget

Polgár Judit Facebook-oldalán hétfőn este jelentette be, hogy nem vállalja a köztársasági elnöki pozíciót. Magyar Péter miniszterelnök Polgár Judit bejegyzéséhez azt írta, hogy a jövőben is számítanak rá.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×