Infostart.hu
eur:
399.75
usd:
343.55
bux:
99833.93
2025. július 17. csütörtök Elek, Endre
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője (b2) vezeti a mezőnyt a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Kínai Nagydíján Sanghajban 2025. március 23-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Vu Hao

Szakértő: A Ferrarinak XIV. Leó áldására lenne szüksége, a mezőny a szabályváltozásokban bízhat

A következő három hétvégén Imolában, Monacóban és Barcelonában lesz Forma–1-es futam. Vámosi Péter, a Motorsport Online főszerkesztője szerint a következő versenyeken végre bizonyítania kell a Ferrarinak, a McLaren üldözői pedig abban reménykedhetnek, hogy talán csökkenhet a hátrányuk azzal, hogy Barcelonától szigorúbb előírások vonatkoznak majd az első szárnyakra.

Ausztrália, Ázsia és Miami után Európában folytatódik a 2025-ös Forma–1-es szezon. Hétvégén Imolában, a jövő héten Monacóban, június elsején pedig Barcelonában szerepel a mezőny. Három tradicionális versenyhelyszín, három ikonikus pálya, ahol nem sok előzésre szokott lehetőség nyílni, így az időmérő edzéseknek a megszokottakhoz képest még nagyobb szerepe lehet. Fontos változás, hogy a Spanyol Nagydíjtól (május 30.–június 1.) kisebb újítást vezet be a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). A barcelonai versenyhétvégétől ugyanis új teszteknek vetik alá az F1-es autók első szárnyait, jelentősen csökkentve azok megengedett hajlékonyságát. A cél, hogy a csapatok ne használhassák ki a jelenlegi vizsgálatok határait túlfeszítő megoldásokat.

A Motorsport Online főszerkesztője az InfoRádióban elmondta: Imolában a Ferrarinak „kötelező jól szerepelni”, mert ha otthon, Olaszországban betlizik, nagyon nehéz lesz megmagyarázni, főleg annak ismeretében, ahogy kezdték az idényt Lewis Hamiltonék. Bár a maranellóiak a szokásos fogadkozásokon kívül nem ígértek semmi extrát, Vámosi Péter szerint valószínűleg „mindent fel fognak rakni az autókra, amit csak lehet”. Viccesen hozzátette: lehet, hogy még az új pápa, XIV. Leó áldását is kérni fogják, hogy végre legyen már egy kis sikerélményük. A szakíró úgy véli, eltelt már annyi ebből a szezonból, hogy egyszerűen nem lehet kifogásokat keresni, a Ferrarinak bizonyítania kell.

A Monacói Nagydíj mindig kilóg egy kicsit a versenynaptárból, hiszen a monte-carlói pálya lassú sok-sok kanyarral, illetve a szalagkorlát közelsége miatt bárki pórul járhat, ha csak egy kisebb hibát is elkövet a verseny hevében. Vámosi Péter szerint

a Monacói GP mindig „a versenyzők erőpróbája”, és aki nincs ott fejben, sokat és nagyot veszíthet.

Ezzel együtt Monte-Carlóban nem sok izgalmat szoktak hozni a futamok, leginkább „vonatoznak egymás mögött” a pilóták a rajttól egészen a verseny leintéséig.

Barcelona viszont már egy érdekesebb helyszín abból a szempontból, hogy szokás szerint sokat tesztelnek ott a csapatok, és emiatt rengeteg adat ismertté válhat. A szakíró szerint elképzelhető, hogy egyes csapatok a katalán városban „lövik el az év utolsó fejlesztési csomagját”, illetve arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagy szabályváltozások miatt a Spanyol Nagydíj után a három topcsapat kivételével a többiek már 2026-ra is fókuszálnak majd.

Vámosi Péter úgy véli, a következő három versenyhétvégén sem várható másoktól olyan nagy áttörés, amely megtörné a McLaren egyeduralmát. Nem hisz abban, hogy a wokingiaknak az orrkúpnál lett volna akkora hajlékonyságuk, amely csak bizonyos körülmények között (versenyen vagy időmérőn) működik, „és amikor mérni kell, akkor minden rendben van”. Az említett módon Barcelonától szigorúbb előírások vonatkoznak majd az első szárnyakra, de a Motorsport Online főszerkesztője szerint ez nem fogja különösebben visszavetni a McLaren eddig látott teljesítményét.

Egy egyetemi kutató nemrég a YouTube-on osztotta meg elméletét azzal kapcsolatban, hogy minek köszönheti óriási előnyét a brit istálló. Martin Buchan a fázisváltó anyagokról írta doktori disszertációját, vagyis képben van a körülményekkel. Úgy véli, a McLaren-autóknál a fékhűtő rendszerben feltehetően egy különleges anyag található, amely halmazállapot-változásakor szabályozza a hőátadást. Vámosi Péter szerint az ilyen kísérletezgetések nem példa nélküliek a Forma–1-ben, korábban Adrian Newey is sok mindent bevetett, hogy meglepje a mezőnyt. Idén eddig hiába vádaskodott a Red Bull, minden ellenőrzés után megerősítette a McLaren szabályosságát a Nemzetközi Automobil Szövetség.

„Azért azt nem lehet kijelenteni, hogy gumi McLarent látunk a futamokon, de ha hirtelen eltűnik a versenykörönkénti fél másodpercnyi előnyük, akkor lehet, hogy mégiscsak ebben volt a turpisság. Ha ez bebizonyosodik, akkor kivételesen jó helyre nyúlt az FIA” – összegzett a szakíró.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Migrációkutató: nyolcmillió bevándorló pörgette a csúcsra a spanyol gazdaságot

Migrációkutató: nyolcmillió bevándorló pörgette a csúcsra a spanyol gazdaságot

Spanyolország az elmúlt években látványos demográfiai és migrációs átalakuláson ment keresztül, ami megváltoztatta a munkaerőpiacot is. A népességnövekedés szinte kizárólag a bevándorlásnak köszönhető. Az új munkahelyeken 90 százalékban dolgoznak migránsok, és tavaly 13,5 százalékkal növekedett a spanyol gazdaság – mondta el az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet elemzője.

Uniós biztos: hatalmas támogatást kaphatnak a gazdák a következő költségvetésből

Az agráriumra a hosszú távú uniós költségvetési javaslatban legalább 302 milliárd euró jut, ami a jelenlegi, 2027-ben lejáró időszak teljes költségvetésének a 80 százalékának felel meg - jelentette ki Christophe Hansen a mezőgazdaságért felelős biztos Brüsszelben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.17. csütörtök, 18:00
Kiss László
Széchenyi- és Prima Primissima-díjas csillagász, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Intézet főigazgatója
Trump cáfolatára visszapattantak az amerikai tőzsdék

Trump cáfolatára visszapattantak az amerikai tőzsdék

Bizonytalan a hangulat a világ tőzsdéin, az amerikai blue chipeket tömörítő Dow jelentősebb eséssel zárt kedden, míg a Nasdaq erősödni tudott és ma reggel az ázsiai indexek is felemás elmozdulást mutattak. Európában csökkenésekkel indul a nap a vezető tőzsdéken, nem sokkal később azonban pluszba fordult az irányadó indexek többsége és kismértékben a BUX is emelkedett, az index ismét 100 ezer pont felett járt. A kereskedelmi háborús hírek mellett a vállalati negyedéves gyorsjelentések voltak ma a fókuszban, több nagybank közzétette számait, de érkeztek fontos makroadatok is, amelyek a vámháború hatásairól árulkodnak. Donald Trump közben kirúgással fenyegette meg a Fed elnökét, amire megütötték kissé az amerikai tőzsdéket, a cáfolatra viszont visszapattantak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×