Infostart.hu
eur:
381.95
usd:
327.87
bux:
109037.02
2025. december 5. péntek Vilma

Szoboszlai az Arsenal ellen is a Liverpool legjobbjai között volt

Szenzációsan kezdett a Liverpool az Arsenal elleni bajnokin, de a vége „csak” 2–2 lett. A Vörösök nem nyertek, amióta biztossá vált a bajnoki címük.

A múlt hét közepén Párizsban BL-mérkőzést veszítő Ágyúsok ellen lehengerlően kezdett Arne Slot csapata. Előbb Cody Gakpo fejelte a kapuba a csapat színeiben a 250. PL-mérkőzését játszó Andy Robertson balról beadott labdáját, majd – nem egészen másfél perccel később – Szoboszlai Dominik egy látványos labdalevétel után Luis Díaznak készített elő gólt.

Úgy festett, hogy az Alexis MacAllistert és a gyakorlatilag már távozott Trent Alexander-Arnoldot leszámítva legerősebb tizenegyével kezdő Liverpool könnyedén nyeri a rangadót, s ezzel megnehezíti a második helyen álló, de már hátrafelé tekintgető Arsenal helyzetét.

Ám a fordulás után Gabriel Martinelli szépített, majd Mikel Merino kiegyenlített. Miután a spanyol Európa-bajnok megkapta a második sárga lapját, a Vörösök emberelőnyben játszották le a hajrát – de újabb gólt nem tudtak szerezni. Akkor sem, amikor Andy Robertson a kapuba talált, a játékvezető Ibrahima Konaté szabálytalansága miatt érvénytelenítette a gólt. (Robertson Virgil van Dijk kísérlete után küldte a labdát a kapuba, a négy védőből három benne volt az akcióban.)

A Premier League eddigi 33 évében – a Liverpool minden idényben ott volt a mezőnyben – mindössze harmadszor fordult elő, hogy a Vörösök nem tudta megnyerni egy bajnoki mérkőzést az Anfielden, amelyen a szünetben két góllal vezettek. Először 2015 januárjában a Leicester City ellen, másodszor 2016 áprilisában. a Newcastle United ellen. Jó régen volt…

Szoboszlai elismeréseket kapott. Most is a csapat jól teljesítő játékosai közé tartozott, a BBC-nél például Luis Diaz, Gakpo, Szoboszlai volt a sorrend. A Liverpool Echónál senki sem kapott nála magasabb osztályzatot, hozzá hasonlóan hetest érdemeltek ki még hatan. A lap kiemelte a magyar középpályás energikus játékát, s a második gól előtti beindulását, labdaátvételét, passzát.

Trent Alexander-Arnold beállt a hajrára, a közönség, illetve a közönség egy része kifütyülte, ez vitákat változott ki a brit sajtóban, s főleg a liverpooli lapokban. A saját nevelésű játékos „bűne”, hogy bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését, s távozik.

Az Echo szerint egyébként akár kilenc játékos is távozhat még (nem fog…) Joe Gomez, Endo Vataru, Ibrahima Konate, Luis Diaz, Darwin Nunez, Federico Chiesa, Harvey Elliott, Diogo Jota, Kosztasz Cimikasz, Andy Robertson, Caomhin Kelleher, Jarell Quansah és Tyler Morton nevét sorolta fel a lap. Az például, hogy mindkét balhátvéd jövője kérdéses, erősítheti Kerkez Milos pozícióját.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×