1984. szeptember 18-án, Székesfehérváron kezdődött a sorozat, a cseh(szlovák) katonacsapat, a Dukla Praha ellen. A Koszta – Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth – Csongrádi, Burcsa, Vadász – Májer, Szabó, Novath tizenegy Szabó József góljával 1-0-ra győzött. A visszavágó nagyon nehéz körülmények között, nagyon nehéz csatát hozott, de a Vidi – elsősorban Koszta János remeklésével – megúszta Prágában gól nélkül a meccset.

A következő ellenfélnek a francia sztárcsapat, a Paris-Saint-Germain jutott – ennek most különösen jó hangzása van, egy olyan klub, amely akkor és most is az európai elitbe tartozott, most éppen BL-döntőre készülhet. Idős szurkolói ellenben nem biztos, hogy arra voksolnának, hogy nem az 1985-ös csapatnak voltak-e jobb játékosai… Itthon sokan már ott eltemették a fehérvári gárda reményeit. A franciák között játszott két, néhány hónappal korábban Európa-bajnoki címet nyert játékos (Rocheteau, Fernandez), és játszottak világbajnokságot is megjárt sztárok, mint Baratelli, Janvion, Bathenay, illetve pályára lépett az akkor Európa legjobb csatárai közé tartozó Safet Sušić. A visszatérő Disztl Péterrel felálló Videoton mégis csodát tett a Parc des Princes-ben: Szabó József és Csongrádi Ferenc két-két góljával négyet vágott a franciáknak. Dominique Rochateau duplája nem sokat rontott az összképen.

A visszavágón, november 7-én, a Videoton már 2-0-ra vezetett nagyhírű ellenfele ellen. Ám Burcsa Győző találata és Szabó József tizenegyes-gólja semmit nem ért: a játékvezető a 67. percben, a nagy köd miatt lefújta a mérkőzést. Egy nappal később, a fehérváriak bő két héten belül harmadszor is megverték a PSG-t, ezúttal Májer Lajos góljával.

A harmadik fordulóban szerb ellenfél következett: az angol Queen’s Park Rangerst hazai pályán 4-0-ra verő, így 2-6-ról fordító Partizan. Székesfehérvár nem London, a Viditől a belgrádiak „csak” ötöt kaptak. Ám a Vidi védelme sem olyan volt, mint a QPR-é: Disztl Péter nem kapott gól. A 90 perc egyébként Szabó József pályafutásának klasszikusa: a középcsatár négy gólt lőtt Omerovicsnak, az ötödiket Májer Lajos tette hozzá. A visszavágón a Partizan 45 perc alatt kétgólnyit ledolgozott a hátrányból – de közelebb nem jutott a Videotonhoz.

A Videoton – európai kupatörténelmében – először jutott túl három fordulón, sőt először érte meg a tavaszi folytatást. Először jutott egy patinás nemzetközi kupasorozatban a legjobb nyolc közé. Egyébként a Real Madrid, az FC Internazionale, az 1. FC Köln, a Manchester United, a Tottenham Hotspur, a Dinamo Minszk és az FK Željezničar társaságában. Ott már nem igazán akadt „kívánságellenfél”…

Az első tavaszi fordulóban még híresebb ellenfél, egy rettegett sztárcsapat jutott a Vidi párjának: a sorozat korábbi szakaszában a Rába ETO-t 5-2-es összesítéssel elbúcsúztató Manchester United. Az első mérkőzést az Old Traffordon Stapleton góljával megnyerték ugyan az angolok, de nem tűnt reménytelennek a visszavágó. Annak ellenére sem, hogy a kulcsjátékosok közül Csuhay József, Csongrádi Ferenc, Májer Lajos és Novath György is hiányzott. Bekerült így a kezdőcsapatba Wittmann Géza, Borsányi István és Vaszil Gyula, majd csereként Gömöri Ottó és Faddi Máté is pályára lépett. Kovács Ferenc edző arra számított, vagy inkább abban reménykedett, hogy a Vidi „talál” egy gólt, viszont nem kap, s továbbjut tizenegyesekkel.

Wittmann Géza szabadrúgásgóljával a 19. percben valóban kiegyenlítette a hátrányát a Videoton – s a hátralévő, a hosszabbítással együtt 100 percben leginkább a tizenegyesekre spórolt. Óriási húzás volt, mert Disztl Péter kivédte Albiston lövését, a fehérváriak meg mind belőtték a magukét, az utolsót Vadász Imre révén. A Videoton kiverte a Manchester Unitedet, s bekerült az UEFA-kupa elődöntőjébe!

A legjobb négy között már nincsen könnyű ellenfél. Ám aligha kétséges, a fehérváriak az Internazionale, a Real Madrid és a szarajevói Željezničar alkotta trióból a bosnyákokat (akkor még: jugoszlávokat) akarták ellenfélnek. Szerencséjük volt. Ám az már nem szerencse, hogy Székesfehérváron, 30 ezer néző előtt, akkor éppen Csongrádi, Májer és Novath nélkül, 3-1-re nyertek. Burcsa Győző és Disztl László gólja után a 20. percben már 2-0-ra vezetett Kovács Ferenc csapata, Haris Škoro szépített. A 82. percben ellenben Vadász Imre kétgólosra növelte az előnyt. Így is pokoli nehéznek ígérkezett az április 24-i visszavágó. A „Željo” Bahtić és Ćurić góljával a 72. percre nem csak, hogy ledolgozta a hátrányát, de idegenben szerzett góljával továbbjutásra is állt. Ám a 87. percben Csuhay József „előre keveredett a semmiből”, és a döntőbe rúgta a Videotont.

Korábban mindössze három magyar csapat, a Ferencváros (háromszor), az Újpesti Dózsa és az MTK játszott a magyarok közül európai kupadöntőt. A Videoton jutott el első nem budapesti gárdaként a fináléba.

A Real Madrid talán akkor is túl erős lett volna a fehérváriaknak, ha teljes csapatukkal játszanak, de az első, hazai mérkőzésről ráadásul hiányzott Májer, Csongrádi, Szabó (a sorozat társgólkirálya!). Akkora volt az érdeklődés, nem túlzás, országszerte, hogy pótlelátókat állítottak fel a Sóstói Stadionban, több mint 35 ezren szurkoltak a Vidinek. Az egyébként az akkori legelőkelőbb budapesti szállodában, a Hiltonban megszálló spanyol klub Michel, Santillana és Valdano góljával simán, 3-0-ra megnyerte az első felvonást. A második találkozón, a Bernabéuban, a sorozatban talán először, legjobb összeállításában játszhatott a Videoton. Bár a kupa megnyerésére nem volt esély, a fehérváriak egész Európának megmutatták, nem véletlenül jutottak be a fináléba. Disztl Péter tizenegyest védett, Májer Lajos gólt lőtt – a Vidi, ha nem is kupagyőztesként, de győztes meccsel zárta történetének legszebb esztendejét.

Ahogyan Kovács Ferenc megjegyezte: „Már van mire szerénynek lennünk.”