Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
316.11
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíjon a mogyoródi Hungaroringen 2024. július 21-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Mostantól unalmas az idei Forma–1

A címét megvédve sorozatban negyedik Forma-1-es világbajnokságát nyerte meg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője azzal, hogy a Las Vegas-i Nagydíjon ötödikként ért célba, így az összetettben akkora pontelőnyre tett szert, amit már nem lehet behozni a hátralévő két futamon.

A helyi idő szerint szombaton 22 órakor elrajtolt viadalon a 27 éves pilóta végig csak arra koncentrált, hogy egyetlen riválisát, Lando Norrist (McLaren) maga mögött tartsa, ezt pedig sikerült is megtennie, így negyedszer nyerte meg a vb-t.

Az 50 körös futamon George Russell, a Mercedes brit versenyzője diadalmaskodott,

mögötte csapat- és honfitársa, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton ért célba másodikként, Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol pilótája pedig harmadikként. Norris végül hatodik lett. Russellnek ez volt az idei második és pályafutása harmadik futamgyőzelme az F1-ben.

Verstappen a Forma-1 történetének hatodik olyan versenyzője lett, aki legalább négy vb-címet nyert. Korábban erre az egyformán hét vb-diadallal rendelkező német Michael Schumacher és Hamilton, valamint az ötszörös győztes argentin Juan Manuel Fangio mellett csupán a francia Alain Prost, illetve a német Sebastian Vettel volt képes.

"Nem gondoltam volna, hogy valaha úgy állhatok itt, mint egy négyszeres világbajnok" - nyilatkozta Verstappen a leintés után.

"Nagy kihívás volt ez a szezon, amelynek során végig nyugodtnak kellett maradnom.

Sokat tanultam az idén, csapatként pedig jól kezeltük a helyzeteket, úgyhogy mindez nagyon különlegessé és csodálatossá teszi ezt az idényt" - tette hozzá.

A rajtnál a pole pozícióból startoló Russell jól jött el és meg is tartotta az első helyet, mögötte viszont Sainz és Pierre Gasly (Alpine) keveredett egymással csatába, amelyből a negyedikként induló Charles Leclerc (Ferrari) profitált, mert mindkettejük mellett el tudott menni. Az első kör végén Russell, Leclerc, Sainz, Gasly, Verstappen, Norris volt az első hat sorrendje.

A negyedik körben Verstappen Gaslyt megelőzve feljött negyediknek, közben Leclerc az élen támadni kezdte Russellt, de hamar leszakadt. Négy körrel később Leclerc gumijai jelentős mértékben veszítettek a tapadásukból, ennek következtében Sainz és Verstappen is megelőzte a monacói versenyzőt.

Az első kerékcserékre korán, már a 10. és a 12. kör között sor került az élmezőnyben száguldók többségének esetében, a boxlátogatások után pedig Russell, Verstappen, Sergio Pérez (Red Bull), Sainz, Leclerc, Norris, Hamilton volt a sorrend az első hét helyen, Pérezt viszont nagyon hamar lehagyták a mögötte érkezők, a mexikói pilóta pedig csak ezt követően tudta le a kerékcseréjét.

Russell nagyon magabiztosan vezetett, de közvetlenül mögötte sem történt jelentős változás, a korábban Norris megelőzésével negyediknek feljött Hamilton a két Ferrarit üldözte. A 27. körben aztán Verstappen és Hamilton is letudta a második kerékcseréjét, Russellnél ugyanerre a 33. körben kerített sort a Mercedes.

A hajrá kezdetén a hűvösebb, 16-18 Celsius fokos hőmérséklet miatt alkalmazott kemény keverékű gumikat nagyon jól kezelő Mercedes-versenyzők a kettős győzelem reményében álltak az élen Russell, Hamilton sorrendben, míg a harmadik pozíciót Verstappen foglalta el, akinek ez bőven elegendő volt ahhoz, hogy bebiztosítsa a címvédését.

Nyolc körrel a leintés előtt a nagy tempóban érkező két ferraris közül elsőként Sainz előzte meg simán a csak a vb-cím megvédésére figyelő Verstappent, aki a leintésig Leclerc-t sem tudta maga mögött tartani.

Világbajnoki diadalával Verstappen az F1 történetének második legfiatalabb négyszeres vb-győztese lett, nála fiatalabban, 26 évesen csak Vettelnek sikerült megszereznie a negyedik vb-trófeát.

A vb egy hét múlva, Katarban folytatódik.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×