Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
basketball
Nyitókép: taka4332/Getty Images

Juhász Dorka a női NBA-ezüst után: újoncként többet hibázhattam, mint a második idényben

A finálé utolsó mozzanatait részben egy kérdéses játékvezetői ítélet döntötte el, Juhász azonban megjegyezte, ugyan voltak vitatott fújások mindegyik találkozón, de egy mérkőzés negyven percig tart, és hisz abban, hogy nem egy-egy bírói döntésen múlik a találkozók végkimenetele.

Juhász Dorka számára tanulságos volt az észak-amerikai női profi kosárlabdaligában (WNBA) eltöltött második szezon, amelynek végén múlt héten csapata, a Minnnesota Lynx a mindent eldöntő ötödik mérkőzésen bukott el a New York Liberty elleni fináléban.

"Nem volt egyszerű elfogadni, feldolgozni, ahogy befejeződött a döntő az ötödik, New York-i meccsen. Jó esélyünk volt győzni. Sajnos nem úgy jött össze a sorozat, ahogy szerettük volna, fájó ez a vereség, de tovább kell lépni, nekem pláne, hiszen azonnal jönnek az újabb kihívások" - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjújában a 24 éves magasbedobó.

A finálé utolsó mozzanatait részben egy kérdéses játékvezetői ítélet döntötte el, Juhász azonban megjegyezte, ugyan voltak vitatott fújások mindegyik találkozón, de egy mérkőzés negyven percig tart, és hisz abban, hogy nem egy-egy bírói döntésen múlik a találkozók végkimenetele.

"Tanulságos második év volt. Más, főleg azért, mert újoncként jóval több játékpercet kaptam, több hibázási lehetőségem volt, de nem is jutottunk olyan messzire a rájátszásban, mint idén. Sokkal komplettebb együttest alkottunk ebben az évadban, többet tanultam a csapattársaktól,

több idő jutott az egyéni képzésre és a pluszmunkára, ami után kevesebb időt tölthettem a pályán.

Az idény első felében többet játszottam, a másodikban kevesebbet, ennek okát nem tudom pontosan. Emiatt másra kellett összpontosítanom, többet néztem a játékunkat kívülről, de így is sokat fejlődtem" - mondta Juhász Dorka.

A magyar válogatott játékos hozzátette, visszatér az alapokhoz, ahhoz, hogy nagy dolog a WNBA-ben lenni.

"Ennek is örülök, és annak is, hogy hozzátettem a csapat teljesítményéhez. Szóval jó érzéssel tekintek erre az idényre, nyilván jobban örültem volna, ha aranyéremmel térek vissza Európába, de így is pozitív a kicsengése az évadnak" - fogalmazott Juhász.

Juhász a WNBA-szezon végeztével már csatlakozott az Euroligában is érdekelt olasz Famila Schióhoz.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×