Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.48
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Pixabay

Tovább tart a debreceni átok

A Fehérvár FC a szlovén Nejc Gradisar duplájával magabiztos, 2-0-s győzelmet aratott a mérkőzést tíz emberrel befejező Debreceni VSC ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában.

A vidéki fellegvárak alsóházi rangadójára mindkét együttes négy vereséggel érkezett. Ennek megfelelően az első negyedórát az óvatos futball jellemezte. Az első említésre méltó helyzet a Vidi előtt adódott, a második - félóra elteltével - a Debrecen előtt. A Fehérvár jóval többet támadott és a hetedik szögletéből megszerezte a vezetést. Rákapcsoltak a vendégek, de a szünetig hátralévő időben helyzetig sem jutottak.

Fordulás után két kihagyott fehérvári ziccer következett, majd Nejc Gradisar második találatával megduplázta előnyét a hazai gárda. A Debrecen hitehagyottan és elképzelés nélkül ment előre, míg a fellazuló vendégvédelemmel szemben a Fehérvárnak további lehetőségei adódtak. A hajrában Batik Bence második sárga lapja után tíz főre fogyatkozott a hajdúsági együttes, így a Vidi könnyedén húzta be a három bajnoki pontot.

A székesfehérváriak győzelmükkel ideiglenesen feljöttek a tabella 7. helyére, míg a sorozatban ötödik bajnoki mérkőzésüket elvesztő debreceniek továbbra is a 11. helyen állnak.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×