Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Az orosz Kamila Valijeva a rövidprogramját mutatja be a női műkorcsolyázók versenyében a Fővárosi Fedett Stadionban a pekingi téli olimpián 2022. február 15-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Újabb olimpiai elsőség sorsa dőlt el egy doppingdöntéssel

A svájci legfelsőbb bíróság elutasította a doppingügyben elmarasztalt Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázónak a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítélete elleni fellebbezését.

Valijeva a jogi hatóságnál szerette volna elérni, hogy érvénytelenítse a CAS döntését, amellyel a sportolók fegyelmi ügyeiben eljáró testület négy évre felfüggesztette az orosz műkorcsolyázó versenyzési jogát a doppingellenes szabályok megsértése miatt. A svájci bíróság nem fogadta el az orosz fél érveit, így például azt, hogy a CAS megbízottjai nem járhattak volna el Valijeva esetében, mivel a sportoló nem adta írásos beleegyezését a választottbírósági eljárás megkezdéséhez. A moszkvai álláspont szerint hiba volt az is, hogy a CAS részéről nem fordítottak kellő figyelmet a „védett személy” fogalmára, így Valijeva fiatal korára, ami lehetővé tette volna a négyéves tilalmi szankció enyhítését.

Valijeva jogi képviselői az után fordultak a svájci legfelsőbb bírósághoz, hogy a CAS elutasította az Orosz Olimpiai Bizottság és az orosz sportági szövetség fellebbezését a műkorcsolyázó eltiltása után elvett 2022-es pekingi ötkarikás csapataranyérem ügyében. A fellebbezők azt szerették volna elérni, hogy az aranyérem Oroszországnak járjon, azonban a június 12-i meghallgatást követően az illetékes testület arra a következtetésre jutott, hogy Valijevát doppingvétség miatt megfelelő indokkal zárták ki a csapatversenyből, ezért az ottani eredményeit nem lehet figyelembe venni, így az oroszok nem kaphatnak aranyérmet.

A 2006-os születésű Valijeva – aki egyéniben eredetileg a negyedik helyen végzett – kezdettől ártatlannak vallotta magát.

A felmentését elérni akaró védői a többi között arra hivatkoztak, hogy a sportolónak a Pekingben elvégzett valamennyi doppingtesztje negatívnak bizonyult. A pozitív minta, amelyet 2021 decemberében vettek az orosz bajnokság során, a stockholmi labor késlekedése miatt csak 2022 februárjában vált ismertté, amikor már lezajlott az orosz győzelmet hozó olimpiai csapatverseny. Az is érv volt Valijeva mellett, hogy a trimetazidin, amit kimutattak nála, nem segíti a korcsolyázókat a sportteljesítmény javításában.

A pekingi aranyérmet az Egyesült Államok műkorcsolyacsapata kapta meg, miután Valijevát eltiltották. A versenyzői jog felfüggesztése 2021. december 25-től érvényes. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) később azt tudatta, hogy a harmadikról a második helyre fellépő japánok mögött Oroszországot illeti meg a bronzérem, mert noha Valijeva kizárásával az összpontszáma 74-ről 54-re csökkent, így is megelőzi az 53-mal végzett Kanadát.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×