Infostart.hu
eur:
353.6
usd:
305.74
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Pintér Attila, a Puskás Akadémia vezetőedzője a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében játszott Debreceni VSC – Puskás Akadémia FC visszavágó mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. május 8-án.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Pintér Attila 18 év után visszatért Angyalföldre

Nem ígért semmit az 58 éves szakvezető.

Pintér Attilát nevezte ki vezetőedzőnek a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas FC.

Az angyalföldi klub csütörtök este jelentette be, hogy az 58 éves, kétszeres magyar bajnok, kétszeres kupagyőztes és kétszeres szuperkupa-győztes tréner veszi át a kispadot.

Elődjével, a februárban kinevezett Gera Zoltánnal két hete közös megegyezéssel bontott szerződést a Vasas, azóta megbízott vezetőedző László András irányította az együttest.

Pintér a Ferencvárossal és a Győrrel NB I-es bajnoki címet, valamint szuperkupát nyert, míg a zöld-fehérekkel és a Sopronnal elhódította a Magyar Kupát, emellett az élvonalba jutott a Mezőkövesddel és a Puskás Akadémiával is - idézte fel a klub honlapja. Korábban, a 2005/06-os idényben dolgozott már a Vasasnál, így 18 év után ül le újra a klub kispadjára. 2013 decemberétől közel egy esztendőn keresztül a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt. Legutóbb 2022-ben, az akkor még a Merkantil Bank Ligában szereplő III. Kerületi TVE vezetőedzőjeként tevékenykedett, 2013 júniusában "Az Év edzője" kitüntetésben részesült a RangAdó díjátadó gálán - elevenítette fel a weboldal.

"Nem szeretnék sablonokat puffogatni, tisztában vagyok a feladatokkal és a célokkal. Azon leszek, hogy kihozzam a maximumot a játékosokból, valamint hogy a velem és a csapattal szemben állított elvárásoknak maximálisan megfeleljünk együtt, közösen" - szögezte le Pintér, aki ehhez kérte a szurkolók támogatását.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×