Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
315.97
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Kiss Virág, a magyar válogatott játékosa a csapat edzésén a soproni Novomatic Arénában a női kosárlabda olimpiai selejtező kezdete előtti napon, 2024. február 7-én.
Nyitókép: MTI/Tóth Zsombor

Számít a hazai közönségre a női kosárlabda-válogatott

A világ 12 legjobb válogatottja közé kerülésért, azaz a párizsi olimpiai kvótáért lép pályára a seletjezőben a női kosárlabda-válogatott.

„Nem érzem egyelőre, hogy nagyon idegeskednék, amolyan egészséges drukk van bennem. Persze ahogy nézi az ember az előkészületeket, a jegyértékesítés alakulását vagy a többi csapat érkezését, már ott van a gondolat, hogy hamarosan kezdődik, de úgy vagyok vele, bárcsak tényleg kezdődne már” - mondta vidáman a mieink kulcsjátékosa” − nyilatkozta a molcsapat.hu portálon Kiss Virág.

Mivel a Spanyolországot, Kanadát és Japánt felvonultató csoportban az olimpiai részvételhez elég az első három közé kerülni, a női kosárlabda-válogatott klasszisa bizakodó, szerinte a szurkolók segítsége az ellenfelekre helyez majd nagyobb nyomást.

A játékos leginkább a spanyolok ellen szeretne győzni, és visszavágni az Európa- bajnokságon elszenvedett vereségért.

„Úgy gondolom, Kanada ellen is akad, amiben mi vagyunk a jobbak, és ha ezt sikerül kidomborítani, akkor nyerhetünk ellenük is. Japán egészen különleges ellenfél, rájuk nagyon nehéz felkészülni, de nemcsak nekünk, az összes többi csapatnak is − mondta a 25 éves sportoló.

Kiss Virág három szoros meccsre számít, amit egy-egy dobás dönthet el.

„Néha elgondolkodom rajta, mennyire nem irigylem Székely Norbit, amikor keretet kell hirdetnie, még kevésbé, amikor szűkítenie kell a létszámot. Szerencsére egyre nagyobb a merítés, sok a minőségi játékos és mindenki mást és mást tud betenni a közösbe. A játékosokban közös, hogy mindenki csapatban gondolkodik, ennek köszönhetően bármi is az, amit a nagy egészbe betehet, azt maradéktalanul be is teszi” − mondta a lapnak a játékos.

A magyar női kosárlabda-válogatott Kanada ellen kezd, majd Japán és végül Spanyolország következik.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×