Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: paksifc.hu

Sima paksi siker az Újpest ellen

A Paks könnyedén győzte le 3-0-ra a vendég Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombat esti, egy-egy piros lapot hozó mérkőzésén, így továbbra is veretlen. Mindhárom gólt Silye Erik készítette elő. A fővárosiak első vereségüket könyvelték el a szezonban.

A Paks két idegenbeli 1-1-es döntetlennel kezdte a szezont - a DVSC elleni hazai összecsapását elhalasztották -, így először játszhatott saját közönsége előtt Bognár György alakulata. A forduló előtt még szintén veretlen Újpest viszont legutóbb a 92. percben kapott potyagóllal nem tudta legyőzni a sereghajtó Mezőkövesdet, ezért Nebojsa Vignjevic vezetőedző öt helyen is változtatott az egy héttel ezelőtti felálláson.

Nagy iramban kezdett mindkét alakulat, ám kevés helyzet akadt. A Paks próbált letámadni, labdát szerezni, azonban a vendégek ekkor még nem hibáztak, vagy Banai - aki Nikolicot helyettesítette a kapuban - védett magabiztosan.

A félidő derekán viszont bő egy perc alatt kétszer is mattot kapott az újpesti védelem előbb Silye balról élesen, laposan, nagy erővel a kapu elé lőtte a labdát, amely Ljujics lábszáráról bepattant, a lila-fehérek játékosa négy találatával ugyan vezeti a góllövőlistát, ám most rossz kapuba talált be. Szinte rögtön a középkezdés után labdát szerzett a Paks, Silye balról ezúttal a második hullámban érkező Szabó Bálint elé talált, aki a jobb alsó sarokba helyezett.

A sokk után rendezte sorait az Újpest, és a 35. percben kis híján szépített, azonban Csoboth veszélyes helyről leadott lövésébe Papp önfeláldozóan belevetődött.

A 39. percben Hall ápolását követően idő előtt ment vissza a pályára, pedig erre Erdős játékvezető nem adott engedélyt, ezért megkapta a második sárga lapját, így mehetett zuhanyozni. Azonban a paksi emberelőny csak egy percig élt, mert Szabó János szabálytalanság miatt szintén begyűjtötte második sárga lapját, és számára is véget ért az összecsapás.

A fordulást követően mindkét megfogyatkozott gárda cserékkel frissített. Aktívabb, kezdeményezőbb lett az Újpest, de a paksi védelem jól akadályozta meg a komolyabb helyzetek kialakulását, így aztán eseménytelenül folyt a mérkőzés. A 77. percben Vas Gábor rosszul esett, megsérült és hordágyon kellett levinni. A helyére beállt Bőle két perc múlva eredményes volt: Silye bal oldali beadását Banai éppen az ő fejére ütötte. Silye ezzel a harmadik gól előkészítésében is szerepet vállalt.

A 89. percben Ambrose fejese a kapufán csattant, így még a szépítés is elmaradt.

A Paks teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

OTP Bank Liga, 4. forduló:

Paksi FC-Újpest FC 3-0 (2-0)

Paks, v.: Erdős

Gólszerzők: Ljujics (24. - öngól), Szabó B. (25.), Bőle (79.)

Kiállítva: Szabó J. (40.), illetve Hall (39.)

Sárga lap: Szabó J. (33., 40.), Kinyik (44.), Windecker (49.), illetve Hall (7., 39.), Anculasz (73.)

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.

Hogyan vissza a hatalomba - történelmi Orbán-beszédre számítanak

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×