Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
325.15
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) újonnan megválasztott elnöke (j) a szervezet rendkívüli közgyűlésén a Duna Arénában 2022. november 19-én. Balról Vári Attila, a szövetség korábbi elnöke.
Nyitókép: MTI/Kovács Anikó

Madaras Norbert első elnöki lépése nagy változást hoz

A Magyar Vízilabda-szövetség nemrég megválasztott vezetője operatív és szakmai részre bontja az eddigi főtitkári feladatokat – és az ezzel járó felelősséget.

Még tart az átadás-átvétel folyamata a Magyar Vízilabda-szövetségben – mondta az InfoRádiónak a szűk három hete megválasztott elnök, Madaras Norbert, aki a vezetői struktúra átalakításáról már döntött, ennek részeként a főtitkári pozíció megszüntetését kezdeményezi.

A kétszeres olimpiai és világbajnok egykori pólós elmondta, hogy halad az átvétel-átadás elődje és egykori válogatottbeli társa, Vári Attila lemondása után. Jó lenne már a jövővel foglalkozni, de egyelőre a sok folyó ügy átvétele van napirenden – mondta.

Kollár Edina korábbi főtitkár visszatért a szövetséghez, és hamarosan Gór-Nagy Miklós, az elnöki egykori csapattársa segíti majd a szakmai feladatokban Madaras Norbertet.

„Mindkettőjüket jól ismerem és jól fogunk tudni együtt dolgozni tulajdonképpen így hármasban. Az egész felállásnak az lenne a lényege, hogy a közgyűlésen majd egy alapszabály-módosítással megszüntetjük véglegesen a főtitkári pozíciót. Ennek az oka az, hogy főtitkárnak annyi mindennel kell vagy kellene foglalkoznia, beleértve a szakmát is és a napi ügyeket, hogy azt gondom, hogy ez kettéosztva sokkal könnyebb és hatékonyabb lehet mindenkinek, és sokkal inkább számon kérhető” – indokolta a lépést az új elnök.

Így summázott:

„Tehát nincs főtitkár, hanem van egy operatív vezető és egy szakmai vezető.”

Nyilvánvalóan Kollár Edina az előbbi, Gór-Nagy Miklós az utóbbi.

Indul a nőknél a Bajnokok Ligája selejtezője négy magyar csapattal, lesz majd női Magyar Kupa is, de a férfit most pénteken és szombaton rendezik a Komjádi uszodában. Ezzel kapcsolatban Madaras Norbert elmondta, hogy játékosként ezzel mindig úgy volt, hogy ez az első sorozat, amit a szezonban meg lehet nyerni, és jó alaphangot tud adni az évnek.

„Aki itt jól játszik és behúzza, győzni tud, annak utána mindig egy kicsit könnyebb az év, és mindenki meg tudja nézni, hol tart” – bújt ki a pólós az elnökből. Azért a szövetség képviseletében is véleményt formált: színvonalas elődöntőket és döntőt vár, utóbbin telt házat vagy ahhoz közeli szurkolói létszámot szeretne látni Madaras Norbert.

(Nyitóképünkön jobbra Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda-szövetség újonnan megválasztott elnöke a szervezet rendkívüli közgyűlésén a Duna Arénában 2022. november 19-én. Balról Vári Attila, a szövetség korábbi elnöke.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×