Infostart.hu
eur:
354.75
usd:
311.04
bux:
139094
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Nagy verést kapott a Fradi, élen a Puskás Akadémia

A Paks hármat lőtt a Ferencvárosnak, így a Mezőkövesden nyerő felcsútiak vezetnek.

A címvédő Ferencváros meglepetésre 3-0-ra kikapott hazai pályán a Pakstól a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, így visszacsúszott a második helyre a tabellán.

Jó iramban kezdődött a találkozó, amelynek Ádám bombagólja adta meg az alaphangot a 6. percben. A folytatásban mezőnyfölényt harcoltak ki és helyzetekig jutottak a hazaiak - kétszer oldalról találták el a kapufát, volt les miatt meg nem adott góljuk -, de a félidő közepén a paksi gólszerző kihagyott lehetősége jelezte, a vendégek nem csak az eredmény tartására törekednek. Egy perccel később aztán gyorsan elvégzett paksi szabadrúgást követően Szabó Bálint cselezte magát lövőhelyzetig, majd talált a hazai kapuba. Kétgólos hátrányban már elbizonytalanodtak a ferencvárosiak, nem tudtak akciót kezdeményezni, körülményesek és kiismerhetőek voltak, hátul pedig Dibusz két védése kellett - paksi részéről a gólszerzők próbálkoztak -, hogy ne legyen még nagyobb a különbség. A hazai közönség "Ébresztő, ébresztő!" rigmussal küldte pihenőre kedvenceit.

Lendületesebb, koncentráltabb és támadóbb hadrendre váltó Ferencváros érkezett a szünet után - a védő Cabraja helyére a csatár Ryan Mmaee állt -, de a mezőnyfölény sokáig nem párosult lehetőségekkel. Majd hiába akadtak nagy helyzetek, a házigazdák nem találtak a paksi kapuba: Medgyes a gólvonalról mentett, egy perccel később a léc segített a vendégeken. A 72. percben aztán Haraszti pazar szabadrúgás góljával nőtt a paksiak előnye. A hajrában elmaradtak a hazai rohamok - viszont a játékosok teljesen feleslegesen begyűjtöttek három sárga lapot -, sőt, a vendégek előtt adódtak újabb lehetőségek, de az eredmény már nem változott.

Másfél héttel ezelőtt rosszul sikerült Sztanyiszlav Csercseszov bemutatkozása a Ferencváros kispadján - Felcsúton kapott ki az együttese 1-0-ra -, miként a tréner által nagyon várt első hazai fellépésén is alulmaradt. Az orosz edzővel három találkozón egy gólra volt képes a gárda, igaz, az három pontot ért Újpesten. A bajnoki idényben tizedik hazai mérkőzésén ötödször nem tudott nyerni a címvédő, ezeken harmadszor szenvedett vereséget.

A Paks 2017. április 12. után tudta ismét legyőzni az FTC-t, azt követően négy döntetlen mellett kilencszer kikapott tőle.

A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a Mezőkövesd vendégeként, ezzel a tabella élére ugrott.

A hetedik Mezőkövesd egymás után negyedszer sem tudott nyerni, a vasárnapi ráadásul vezetőedzője, Supka Attila 300. NB I-es mérkőzése volt trénerként.

Veszélyesebben kezdett és az első félidőben végig támadóbb felfogásban, hatékonyabban és eredményesebben is futballozott a vendégegyüttes. A felcsútiak negyedóra elteltével a vezetést is megszerezték, a hazaiak pedig a szünetig helyzetet sem tudtak kialakítani a rivális kapuja előtt.

Fordulás után megélénkült a játék, gólszerzési lehetőség mindkét együttes előtt adódott, majd előbb a Puskás Akadémia növelte az előnyét a duplázó Baluta második találatával, négy perccel később pedig egy védelmi hibát kihasználva összejött a szépítés a Mezőkövesdnek.

A folytatásban lendületes maradt a játék, a hazaiak az egyenlítésért, míg a vendégek a győzelem bebiztosításáért próbáltak újabb gólt szerezni, ám egyik csapat sem járt sikerrel. A Puskás Akadémia először nyert tétmérkőzést Mezőkövesden.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány
napirend előtt

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Tisza-kormány: nagy bejelentéseket tett Magyar Péter a költségvetésről és az alkotmányozási folyamatról

Tisza-kormány: nagy bejelentéseket tett Magyar Péter a költségvetésről és az alkotmányozási folyamatról

Ma ismét rendkívüli ülést tart az Országgyűlés, amelyen Magyar Péter immár szokásossá váló napirend előtti felszólalása mellett a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről, az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről szóló törvényjavaslat van a napirenden. A nap folyamán számos bejelentés várható a hőség elleni védekezésről is, míg a Pénzügyminisztérium az árrésstopok kivezetéséről szólalt meg. Nap közben Magyar Péter miniszterelnök beszámolót tartott a hétvégi kormányülés és az átvilágítások eddigi tapasztalatairól, melyben elmondta, hogy az uniós források hazahozatala nélkül a 2026-os költségvetési hiány 8 százalék felett alakult volna. A deficit várhatón így is 7 százalék felett lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×